Meghalt gyermekkorunk egy része - Elhunyt Kemény Henrik bábművész

Kemény Henrik 1931-ben, 6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a háromgenerációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét - olvasható a Vojtina gyászhírében.
   

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat.

   
Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.  Ő volt az egyfejű fő mozgatója, jelentős részt vállalt a figura mozgatási mechanizmusának kialakításában, s a felvételek alatt Süsü munkahangját is ő adta,

   
2002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.
   
Kemény Henrik búcsúztatásáról később intézkednek.


Így kezdődött...

"...tízéves lehettem, amikor a papa bábszínpadra átírta Mark Twain Koldus és Királyfiját. Szép hátteret, díszletet készített hozzá. Úgy tanultam a kettős szerepet, hogy a szöveget bevittem az iskolába, betettem valamelyik könyvbe, füzetbe, és azt memorizáltam. Amikor kérdezett tőlem valamit a tanító, azt sem tudtam, hol vagyok. Egyszer fölém hajolt, rám rivallt, és megkérdezte, “hát te mit csinálsz, piff-puff regényt olvasol?" Hiába mondtam, hogy ezt nekem meg kell tanulnom, meg sem hallgatott, elvette a szövegemet. Kértem, hogy “de tessék nekem visszaadni, este próbánk lesz", azt mondta, “nem érdekel, küld be apádat, majd odaadom neki, meg ne lássam, hogy még egyszer ilyesmit olvasol, tanulás helyett."

Másnap bement a papa, és megkérdezte, “mondja tanító úr, megnézte egyáltalán, hogy a fiam mit olvas? Ne haragudjon, de az én fiamnak már dolgozni kell. És ez itt a Koldus és Királyfiból a szerepének egy részlete."

A tanító visszaadta a szöveget, és karácsonykor megtartottuk a bemutatót a népligeti nagyvendéglőben. Olyan cikkek jelentek meg az előadásról, hogy csuda. Súgó nélkül, másfél órás előadásban játszottam a kettős szerepet. Nehézség volt még az is, hogy a papa méretére készült a paraván, ő ugye nem hajolhatott le. Nekem kicsi sámlikat készített, közte pedig olyan utcácskák voltak, amelyekben ő járt. Azt is meg kellett tanulnom, hogyan lépek az egyik sámliról a másikra. Örültünk a sikernek, de amikor megkaptam a bizonyítványt, nem mertem haza vinni. Sírva mondtam a papának, hogy megbuktam. Azt válaszolta, ne törődjek vele, majd bepótolom. .."  (részlet Bóta Gábor Kemény Henrikkel készített cikkéből.)



Kitüntetései
Népművészet Mestere díj (1954)
UNIMA dísztagság (1980)
A Gyermekekért Érdemérem (1983)
Érdemes művész (1987)
Pro Urbe Budapest-díj (1998)
Arany Szirén Díj (Cervia, Olaszország, 1992)
Magyar Köztársasági Érdemrend Kis- és Középkeresztje (1995)
Kiváló művész (2002)
Kossuth-díj (2005)
Prima Primissima díj (2008)