Belföld

2009.10.28. 06:51

Ismét menetrend szerint járnak a vonatok

A keddi sztrájk nem befolyásolja a szerdai vonatközlekedést; a reggeli vonatok menetrend szerint elindultak - közölte kora reggel a Mávinform.

MTI/AP

A tájékoztatás szerint az elővárosi vonatok közlekedése kedden késő délután helyreállt, de a távolsági- és az IC járatok még az esti órákban is késéssel közlekedtek. 
A Mávinform közlése szerint az öt reprezentatív szakszervezet által meghirdetett figyelmeztető vasutassztrájk néhány száz vonatot érintett, de kedden 10 és 12 óra között gyakorlatilag teljesen állt a vasúti közlekedés.

Az előre megváltott menetjegyekkel kapcsolatban a Mávinform közleményében azt írta: ha az utasok a sztrájk időszakára szóló utazásukról lemondtak, a menetdíjat és a pótjegy árát november 1-jén éjfélig visszatérítik, és nem számítanak föl kezelési költséget. A visszatérítési igényeket a sztrájkot követő egy hónapig fogadják el. 
Nemzetközi menetdíj esetén akkor van lehetőség a költség visszatérítésére, ha a jegyet Magyarországon váltották. Más vasút által kiállított menetjegyek árának visszatérítésére nincs lehetőség, az ilyen jegyeket a kiadó vasút általi visszatérítéshez igazoltatni kell.
A Mávinform közlése szerint nemcsak visszatérítik a sztrájk miatt fel nem használt jegyek árát, de a bérlettel rendelkezőknek is költségtérítést adnak, ha a munkabeszüntetés miatt más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt vettek igénybe. Ebben az esetben a MÁV-START Zrt. a jegy felmutatása ellenében annyit fizet, mintha a bérlet szerinti távolságon az érintett utas 2. osztályon, vasúton utazott volna jeggyel. Dolgozók esetében ez teljes árú, tanulóknál ez félárú menetjegy árának felel meg.

A Mávinform közleményében megjegyezte: egy utas naponta egy oda és egy vissza útra szóló menetjegy alapján igényelheti a költségtérítést.
A sztrájk időszakában érvényes bérlettel nem rendelkező utasok részére költségtérítésre nincs lehetőség, ahogy a helyi tömegközlekedési menetjegy - például a BKV jegy - alapján történő költségtérítésre sem.


Ezek is érdekelhetik