Hamarosan újabb nemzetközi autóipari szereplő telepedhet le a városban

2024.02.15. 07:00

ZalaZone Járműipari Tesztpálya: közel ezer új munkahely, 150 milliárdnyi beruházás Zalaegerszegen

Beváltotta, sőt: túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket a ZalaZone Járműipari Tesztpálya, amely révén ez idáig közel ezer új munkahely jött létre Zalaegerszegen és majd’ 150 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az északi ipari parkban. Hamarosan pedig újabb nemzetközi autóipari szereplő telepedhet le a ZalaZone jóvoltából a zalai vármegyeszékhelyen, kétszáz fős kutató-fejlesztő bázist létrehozva.

Varga Lívia

A ZalaZone Járműipari Tesztpálya a hagyományos, az elektromos, valamint az önvezető járművek kutatás-fejlesztésének és innovációjának Európában egyedülálló bázisa

Fotó: ZH

– Jelenleg két fejlesztés zajlik a ZalaZone Járműipari Tesztpályán – bocsátja előre Balaicz Zoltán polgármester. – Épül a 4,2 kilométeres nagysebességű oválpálya, és elkezdődött a járműdinamikai teszteléseknek és fejlesztéseknek helyet adó technikai épület bővítése, összesen 20 milliárd forint értékben. Ezek újabb nemzetközi teszteléseket és kutatásokat vonzanak Zalaegerszegre, s közben természetesen folyamatosan üzemel a létesítmény. Egy 400 millió forintos projekt keretében pedig tovább bővül az önkormányzat északi ipari parkja.

Balaicz Zoltán: A ZalaZone jelentősen javította a város gazdasági helyzetét 
Fotó: ZH-Archívum

ZalaZone Járműipari Tesztpálya – a kezdetek

A hagyományos, az elektromos, valamint az önvezető járművek kutatás-fejlesztésének és innovációjának Európában egyedülálló bázisa az északi ipari parkban épült fel 265 hektáron, 45 milliárd forintos beruházással. A miniszterelnök 2016. május 19-én jelentette be a járműipari tesztpálya megépítését, egy évvel később pedig megtörtént az alapkőletétel, emlékeztet a városvezető. Az első ütemet két évvel később, 2019 májusában adták át, a teljes létesítményt pedig – immár a Rheinmetall 60 milliárdos, szintén a tesztpályához kapcsolódó fejlesztésével együtt – 2022 márciusában. Ezen, csakúgy mint a létesítményt érintő minden mérföldkőnél, Orbán Viktor miniszterelnök is jelen volt. Mindez azt is bizonyítja, hogy a ZalaZone léte stratégiai jelentőségű, nemcsak Zalaegerszeg, hanem az ország számára is. Mint a kormányfő fogalmazott: "Ez a beruházás az első jegy, amit megváltottunk a jövőbe". A konglomerátum létrejöttében, fejlődésében elévülhetetlen érdemei vannak prof. dr. Palkovics Lászlónak, aki kezdetben innovációs és technológiai miniszterként dolgozott a létesítmény sikerességéért, jelenleg pedig a győri Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke, az N7 Zrt. vezérigazgatója. És sokat segített Vigh László országgyűlési képviselő is, aki a tesztpálya miniszteri biztosaként felügyelte a beruházás alakulását, emeli ki Balaicz Zoltán.

Bár sokan kételkedtek abban, hogy a tesztpálya valóban beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, az idő igazolta a kezdeményező mérnökök és kutatók szakmai jóslatát, szögezi le a polgármester. 
– A ZalaZone túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket, én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz az északi ipari parkra és a város gazdasági fejlődésére, hiszen ha belegondolunk: 2016-ban ez egy hatalmas mezőgazdasági terület volt, azóta pedig 265 hektáron felépült Európa jelenleg legmodernebb járműipari tesztpályája. Már önmagában az is nagy dolog, hogy Zalaegerszegen épülhetett fel ez a létesítmény, de beruházásvonzó képessége minden korábbi álmunkat felülmúlta: ezer új, ráadásul magasan kvalifikált munkahelyet köszönhetünk a tesztpályának – hangsúlyozza Balaicz Zoltán.

Tulajdonosváltás
A ZalaZone kezdetben az önkormányzat és a helyi szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények részvételével, állami felügyelet alatt működött, majd 2022 végén a Széchenyi István Egyetem fenntartó kuratóriuma tulajdonba kapta a tesztpályát s a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát, ami „azt szolgálja, hogy a magyar közösség még nagyobb mértékben részesedjen ennek pozitív hatásaiból”, emelte ki portálunknak adott interjújában prof. dr. Palkovics László, a győri Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke, az N7 Zrt. vezérigazgatója. A tulajdonosváltás a győri székhelyű egyetem jóvoltából tovább erősítette a tesztpálya mögött működő oktatási, egyetemi, kutatási hátteret.

Vonzza a kutató-fejlesztő központokat

Elkészült s már működik az AVL Hungary Kft. 2,5 milliárd forintból megvalósított kutató-fejlesztő központja, amely 150 új munkahelyet teremtett. A tesztpálya miatt választotta Zalaegerszeget a Rheinmetall is, amely a város történetének eddigi legnagyobb ipari beruházásaként 40 hektáros területen, 60 milliárd forint ráfordítással épített modern, 30 ezer négyzetméteres gyárat. A Lynxek gyártása már elkezdődött, s friss hír, hogy a Pantherek (Párducok) tervezése, kutatás-fejlesztése és később a gyártása is itt történik, s ezzel 600 főre bővül dolgozói létszámuk. 2022-ben tették le az alapkövet és már a végéhez közeledik a Bosch Kft. kutató-fejlesztő központjának építése, az 5 milliárdos beruházás 200 új munkahelyet teremt majd. Az épületeket már idén tavasszal átadják, a működés 2025-ben indul, sorolja a polgármester, elárulva: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy újabb komoly autóipari szereplő kutatásfejlesztési központjának megépítéséről.

Hiúzok és párducok

A Rheinmetall saját kezdeményezésként fejlesztette ki a Lynx harcjármű típust, amelyből az első magyarországi példány 2023 decemberében gördült le a zalaegerszegi gyár futószalagjáról. A Lynx, azaz a Hiúz korunk legmodernebb, legkorszerűbbnek tartott gyalogsági harcjárműve, hossza 8,49 méter, szélessége 3,8 méter, magassága 3,73 méter. Teljesítményéről egy 6 hengeres, 1463 lóerős Liebherr D9612 turbó dízelmotor gondoskodik, az üzemi hatótáv 900 liter gázolajjal 500 kilométer. 


A jármű a Magyar Honvédséghez kerül, és Magyarország katonai képességeit javítja majd, előreláthatólag 2024 közepén veheti használatba a magyar haderő. Amint arról több alkalommal is beszámoltunk, a magyar állam még 2020. augusztus 16-án írta alá a világszinten is meghatározó német hadiipari céggel, a Rheinmetall-lal a Lynx gyalogsági harcjárművek hazai gyártásáról szóló szerződést. Néhány héttel később pedig az is eldőlt, hogy a mintegy kétmilliárd eurós, közel 800 milliárd forintos program keretében 218 darab Lynx gyalogsági harcjárművel szerelik fel a magyar honvédséget. Ebből 172 darabot Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary Zrt. gyárt le.  Az  első 46 darab azonban még Németországban készült,  ami egyben a zalaegerszegi gyár magyar szakembereinek teljes körű betanítását is szolgálta. Ezek közül az első járművet 2022 októberében szállították le. S tavaly nyár vége óta azt is lehet tudni, hogy Magyarország beszállt az új német szupertank, a Párduc fejlesztésébe. A KF51 Panther új generációs harckocsi fejlesztéséről szóló együttműködési szerződést prof. dr. Palkovics László, az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatója, Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója és dr. Björn Bernhard, a Rheinmetall Landsysteme vezérigazgatója írta alá Zalaegerszegen, 2023. december 14-én. 

Tesztpálya hadi és mezőgazdasági járműveknek is

Lynxet tesztelnek a Rheinmetall off-road pályáján
Forrás: Magyar Honvédség


A ZazaZone Járműipari tesztpályához kapcsolódva a Rheinmetall melletti 35 hektáron elterülő off-road pálya a hibrid meghajtású, többtengelyes, gyalogsági, páncélos, gumikerekű, lánctalpas szállító járművek mellett a  nehézgépek, mezőgazdasági eszközök tesztelésére is alkalmas, amely iránt már az átadás pillanatában, 2022 júliusában nagy érdeklődés mutatkozott, a létesítmény már akkor 14 elemmel 90 százalékos készültségben várta a tesztelőket.

Bekapcsolódtak az egyetemek, fejlődik a szakképzés

Azonban nemcsak a piaci alapon működő gazdasági szereplőket vonzza a  ZalaZone, hanem hatással van az oktatásra, annak szinte minden szintjére is.

A tesztpálya mellett épült fel 8 milliárd forintos beruházással a Science Park, az 500 négyzetméter alapterületű, háromszintes előadóépületet tavaly adták át
Fotó: ZH

– Olyan gazdasági ökoszisztéma alakult ki Zalaegerszegen, amelyben jelen van és összekapcsolódik a termelés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a szakképzés, az egyetemi oktatás, valamint a különféle szolgáltatások – mutat rá a városvezető. – Ennek bizonyítéka, hogy a tesztpálya és az új üzemek mellett 8 milliárdos beruházással  épült fel a Science Park, vagyis az ipari-gazdasági beruházásokat kiszolgáló egyetemi oktató, kutató és innovációs központ. A programban három egyetem, a Széchenyi István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi és a Pannon Egyetem vesz részt, célja, hogy nemzetközi színvonalú környezetet teremtsen a gazdasági nagyberuházások szomszédságában az oktatáshoz, a kutatáshoz, hozzájárulva a térség versenyképességének növeléséhez. A parkban nemrég fejeződött be az 500 négyzetméter alapterületű, háromszintes előadóépület megépítése. Ez az egyetemi szféra a tesztpálya nélkül nem telepedett volna a városba.
A ZalaZone elképesztő hatást gyakorolt a szakképzésre is, hiszen a létesítménnyel szoros kapcsolatban működik a több mint egymilliárd forintos beruházással létrejött Duális Szakképző Központ, ennek hatására 1,7 milliárdos beruházással Zalaegerszegen épül egy duális tanműhely is, tette hozzá Balaicz Zoltán. 

Gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés

A gazdaság fejlődésének legjobb fokmérője a helyi iparűzési adó összegének alakulása, ez Zalaegerszegen több mint a duplájára nőtt
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán

– A ZalaZone önmagában is jelentősen javította a város gazdasági helyzetét, s a hatására létrejött gazdaságfejlesztési beruházások ugyancsak jelentős adóbevételt generálnak. Ha nem lenne itt a tesztpálya, akkor ezek a cégek sem jöttek volna ide, és nem valósult volna meg meg a közel 150 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési beruházás. Emellett nagyon sok beszállítót és egyéb üzleti, vállalkozói kapcsolatot is pozitívan érint, jó hatással van például a Flex automotive üzletágára is. A társaság jelentős, az autóiparhoz kapcsolódó beruházásra készül a déli ipari parkban. A gazdaság fejlődésének legjobb fokmérője a helyi iparűzési adó összegének alakulása, ez Zalaegerszegen több mint a duplájára nőtt: míg 2014-ben 3,2 milliárd forint volt, 2019-ben 4,5 milliárd, 2023-ban pedig 7,5 milliárddal zártunk. Azt gondolom, ez a szám önmagában bizonyíték, hogy jó irányba megyünk. További pozitívum, hogy a megnövekedett bevételből aztán többet tudunk utakra, járdákra, oktatásra, egészségügyre és kultúrára fordítani. Nem elhanyagolható szempont továbbá a városban létrejött új munkahelyek száma sem, míg 2014-ben 7,5 százalékos volt a munkanélküliség Zalaegerszegen, 2023-ban mindössze 2,5 százalék volt az álláskeresők aránya – számszerűsíti az eredményeket a polgármester.

 

Gyorsforgalmi út épül a ZalaZone igényeihez kapcsolódva

Ugyancsak a ZalaZone Járműipari Tesztpályához fűződő friss hír, hogy Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba az M76-os gyorsforgalmi út, amely az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz lesz, ezt közölte 2023 decemberében az Építési és Közlekedési Minisztérium. A tájékoztatás kitért arra is, hogy a beruházás keretében nagysebességű járműtesztelésre alkalmas, közel 11 kilométer hosszúságú 26 méteres koronaszélességgel rendelkező, autópálya keresztmetszetű tesztszakasz is épül a ZalaZone Járműipari Tesztpálya tesztigényeihez szükséges műszaki megoldások elvárásainak megfelelően.

 
Civilek a tesztpályán

Bár a járműipari tesztelések, üzleti titok révén, a külvilágtól szigorúan elzárva történnek, a létesítmény műszaki megoldásai jóvoltából még az egy időben tesztelő fejlesztők sem feltétlenül tudnak egymásról, mindig van egy-egy kivételes alkalom, amikor a lakosság is bebocsátást nyerhet a létesítménybe. A minden év májusában megrendezett Pálya Napja fő célja a ZalaZONE ismertségének növelése, a zöld mobilitás, valamint a versenysport népszerűsítése, és a fiatal generációk mérnöki pálya iránti érdeklődésének felkeltése. De a tesztpályától indul immár hagyományosan a Másodszor is célba érünk jótékony célú futás, amit a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya mellett működő Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány szervez meg évről évre, továbbá számos tanácskozásnak, konferenciának, pályaorientációs napnak, állásbörzésnek, sőt báloknak, kiállításoknak is otthont ad a létesítmény fogadóépülete, köztük a nagy sikerű GreenTech Zalaegerszeg zöld energia és fenntarthatóság konferenciának.

Pályamodulok a ZalaZone-on
 

A dombokon, lejtőkön egyebek mellett a kipörgésgátló rendszereket tesztelik, mint például a lejtőn való indulást segítő funkciót
Fotó: ZH
  • fékfelületek
  • dinamikai felület
  • kezelhetőségi pálya
  • vidéki útrendszer
  • smart city
  • autópálya
  • ADAS felület
  • dombok, lejtők modul
  • kis sebességű kezelhetőségi pálya
  • zajmérő felület

S hogy pontosan mi mindent tud és hogy néz ki a ZalaZone Járműipari Tesztpálya? A videóból kiderül:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!