Deres reggelen, napkeltében

A szinte vízszintesen érkező sugarak a természet fényfestései, hozzá hasonlót nem produkálhat az ember. Ezért csodálja, s ezért képes újra és újra korán kelni az, aki egyszer már felfedezte a napkelte fényeit, mert megbabonázta, s ha teheti, újra részese akar lenni a varázsaltnak... Gyorsan tova illan, megszűnik ez a fényesség, amint magasabbra emelkedik tüzes csillagunk...

Most még dér fed be mindent, mozdulatlan a fagy szorításában a levél és a virág is. Csodás dérruhát ölt a legcsúnyább kóró, apró jégkristályain csillan a reggeli fény, ami barnán, pirosan világítja meg a levelek alját. Az erdő még sötét, de sejtelmes, meleg fények szűrődnek már át a szélső fák koronáin, s az örökzöldek levelei olyan színben fénylenek, ami talán kikeverhetetlen.

Ebből a varázslatból nyújtok át olyan pillanatokat, amelyeket sikerült tetten érnem...