Zalaegerszeg

2015.01.20. 15:30

Finn egyetemi delegáció Zalaegerszegen

Zalaegerszeg - A régió gazdálkodó szervezeteivel és a közszolgálati szférával való együttműködés érdekelte elsősorban azt a három finn egyetemi oktatót, akik kedden jártak a BGF zalaegerszegi karán.

Arany Horváth Zsuzsa

A dél-finnországi Lahti városának egyeteme három éve vette fel a kapcsolatot a budapesti központú BGF-fel, e héten egy közös program zárókonferenciáját tartották a magyar fővárosban. Ez adott alkalmat arra, hogy Ulla Kotonen, Jussi Kuusela, és Miika Kuusisto Zalába látogasson, s tájékozódjon a saját zöld kampusz programjukhoz illeszkedő zalai folyamatokról.

A zalai hallgatók és oktatóik számára a találkozó legfontosabb hozadéka az lehet, hogy elindulhat akár már a következő tanévben a diákcsere program a finn Lahtiban 5000 hallgatót számláló Lahti University of Applied Sciences (Alkalmazott tudományok egyeteme) és az egerszegi kar között. Már most is tanulnak magyar diákok náluk. A százezer lakosú városban gazdasági, egészségügyi, mérnöki, zenei, formatervezői, jogi képzés zajlik.

A 110 éves város egyébként arról is híres, hogy egy ottani csillagász felfedezésenek köszönhetően aszteroida is viseli a nevét. Ezen kívül évente rendeznek világkupát a téli sportokból.

Finn egyetemi delegáció Zalaegerszegen. Képünkön Zsupanekné dr. Palányi Ildikó dékánhelyettes, Ulla Kotonen, Miika Kuusisto, Pethőné Choma Anita nyelvtanár és Jussi Kuusela a BGF itteni karának udvarán. Háttérben az Infocentrum épülete. Fotó: Katona Tibor

Mint Ulla Kotonen fejlesztési menedzser lapunknak ottjártunkkor elmondta, már korában felkeltette az érdeklődésüket a magyarországi projekt, amely bevonja a képzésbe a régió gazdasági szereplőit, de a zöld kampusz fejlesztése is tartogat közös lehetőségeket.

A felsőoktatási szakember arról tájékoztatott, hogy tavaly szeptemberben járt náluk a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, s bemutatta a zalai zöld kampusz programot, ekképp megismerkedhettek a számukra is fontos, a jövő egyetemét meghatározó fejlesztési irányról. Ehhez szorosan kapcsolódik az energiahatékonysági program kialakítása. A lahti egyetem tanítja és alkalmazza is az energiakímélő módszereket, jóllehet, náluk például a fűtéshez a természeti adottságokból fakadóan sok fát használnak fel.

Zalaegerszegen a kar dékánhelyettesei, Lambertné Katona Mónika és Zsupanekné dr. Palányi Ildikó tájékoztatták a vendégeket a képzési struktúráról, a hallgatók lehetőségeiről.

Mint kiderült, a finn vendégek örültek a zalaegerszegi időjárásnak, kellemes tavasznak találták, náluk ugyanis ilyenkor tartósan 0 fok körül jár a hőmérő higanyszála.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!