Zalaegerszeg

2015.01.16. 15:16

Fatimai estek a Kertvárosban

Zalaegerszeg - Az év első fatimai estjének adott otthont a minap a kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-plébániatemplom. E különleges közösségi alkalmak jelentőségéről kérdeztük Kürnyek Róbert plébános atyát.

Horváth A. Attila

Fatima (Fátima) portugál kisváros, a világ egyik legjelentősebb Mária-kegyhelye, ahol a hívők szerint 1916-ban és 1917-ben több alkalommal megjelent a Szűzanya három pásztorgyermeknek. A fatimai püspök 1930-ban hitelesnek ismerte el a jelenéseket.

- Az egyház által elismert, jóváhagyott jelenésről van szó, amelyet nyilván nem kötelező mindenkinek elfogadnia, de az üzenet, amelyet a Szűzanya Fatimában átadott, hitelesnek minősül. Az üzenetekben két dolgot kért különleges módon: az egyik a bűnbánat és imádság, a másik az engesztelés - ismertette Róbert atya.

Mint mondta, ma már talán nehezen érthető fogalom az engesztelés. A következőt jelenti:

- Azok helyett, akik rossz cselekedeteiket, életvitelüket nem ismerik fel, megpróbáljuk jóvá tenni mindazt, ami az ő helytelen életstílusukból fakad. Ez tehát nemcsak a hitetlenségre vonatkozik, hanem mindenre, ami rosszat hoz a világba, az emberi közösségbe, illetve, ami az Isten által megalkotott renddel is szemben áll. Ezekért az emberekért, s ő helyettük imádkozik ilyenkor az egyház. Mivel május 13-án kezdődtek a jelenések, minden hónapban 13-a a fatimai engesztelés különleges napja.

Nagy Tamás szentgotthárdi káplán részesítette újmisés áldásban a jelenlévőket. Jobbról a második Kürnyek Róbert plébános atya

A Zalaegerszeg-kertvárosi templomban a fatimai estek alkalmával előbb imádságot tartanak (a Szűzanya a fatimai jelenésekben a rózsafüzér imádkozására is biztatott). Már ebben az imaórában megjelenik az engesztelő gondolat, majd szentmise kezdődik, amelyen a szentbeszéd kapcsolódik a nap jellegéhez.

- A szentmise végén pedig Mária-ájtatosságot végzünk, a Szűzanya különleges közbenjárását kérjük életünkre. Nyári időben körmenetet is tartunk a templom körül a Szűzanya fatimai szobrával.

Kürnyek Róbert kifejtette: nem véletlen, hogy a plébánián rendszeresek a fatimai alkalmak, a kertvárosi templomot ugyanis a Szűzanya Szeplőtelen Szíve tiszteletére szentelték fel, a templomban őrzött Mária-szobor pedig Fatimából származik.

A zalaegerszegi kertvárosi templomban őrzött Szűzanya-szobor Fatimából származik Fotó: zeg3.martinus.hu

A plébános minden alkalommal egy-egy vendég atyát is meghív a templomba. Ezúttal Nagy Tamás szentgotthárdi káplán részesítette újmisés áldásban a jelenlévőket.

- Az emberek mindig szívesen fogadják a fiatal papokat, hiszen ők azok, akik a leginkább tele vannak ötletekkel, lelkesedéssel, tenni akarással és örömmel. Fontos, hogy egyházmegyénk újmisés papjait megismerjék az emberek, és minél többen részesüljenek a különleges szentséggel induló papi élet kegyelmeiből - hangsúlyozta végül Kürnyek Róbert plébános.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!