Határjáró barantások

Immár negyedik éve ápolják ezt az ősi hagyományt, ami Zalaegerszegen még a múlt század 30-as éveiben is élt.

- A Kálvária felé indulunk, onnan fel a jánkahegyi kereszthez, majd a kertvárosi templom érintésével az egerszeghegyi kápolnához, ahol hosszabb pihenőt tartunk - kezd az útvonal ismertetésébe a csapatvezető, Zakács Örs. - Ezután az andráshidai kápolna, a neszelei harangláb és az olai temetőkápolna érintésével jutunk el az olai templomhoz, ahol részt veszünk a reggeli misén. A templomtól templomig tartó 20 kilométeres út számunkra erőpróba, de egyben tisztelgés is őseink hagyományai előtt, amelyekért úgy tehetjük a legtöbbet, hogy életben tartjuk őket. Sokak szerint ez valamiféle megszállottság, mi azonban úgy véljük, őseink tudása, hagyománykincse nélkül sivárabb volna az élet.

A szokás alapja a határjelek megújítása, megismertetése és a termőföldek mágikus védelme volt, egyházi tartalmát pedig az adta, hogy Krisztus feltámadásának hírével akarták megoltalmazni termőföldeket a természeti csapásoktól és a kártevőktől. A 19. századi zalaegerszegi meneteket puskalövés, dobszó, sípszó kísérte, hazafelé pedig zsenge tavaszi hajtásokkal adták tudtul a tavasz megérkezését. Szokás volt, hogy az ifjabb határjárókat a menet kitüntetett pontjain megvesszőzték, így vésve emlékezetükbe a határjelek helyét. Mint Zakács Örs elmondta, tréfás, játékos formában felelevenítik ezt a hagyományt is.

A határjáró csapatot indulás előtt megáldotta Stróber László esperesplébános.

Fotók: Katona Tibor