Zalaegerszeg

2012.05.18. 02:28

Diáknapok a Dózsában

Zalaegerszeg - Diáknapokat tartanak a Dózsa-tagiskolában. Sportrendezvények és szabadidős programok gazdagítják ilyenkor a tanítási napokat, ma pedig el is maradnak az órák.

Szabó Judit

A Dózsa-iskolában 26. alkalommal szerveztek diáknapokat a közel 520 tanulónak. A rendezvény szerdán kezdődött a megnyitóval, amelyre műsorral készültek a diákok, különböző országok táncait bemutatva. Az iskolában kiállítás nyílt a szakkörökön és tanórákon született rajzokból, s a gyerekek közös, külön erre az alkalomra készített, csodaszarvast ábrázoló tűzzománc képéből. A hétfőn záruló rendezvény keretében sportversenyek, vetélkedők zajlanak, rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatót szeveztek, a nyolcadikasok pedig rendhagyó médiaórán is részt vettek a ZTV-ben. Nagy népszerűségnek örvendett a fazekas kézműves műhely. Drávecz Csabáné tagintézmény igazgató elmondta: azon gondolkodnak, hogy beszereznek egy korongozót, annyira tetszett a kézműves foglalkozás a gyerekeknek. Ennek kapcsán szót váltottunk a fejlesztésekről. A Dózsa-iskolában ebben a tanévben a tornatermi szintet tették rendbe a nyílászárókkal együtt, új padokat vásároltak, kicsinosították az öltözőket, s most alakítják ki a könyvtárat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!