Erdély: Tündérország ezer kincse

A tündérmítoszok ősvallásunk részét képezik, melyek szerint a történelem előtti időkben tündérek érkeztek a Tejútról és az Esthajnalcsillagról e földre, és gyakran estek szerelembe földi emberekkel. E régi vallás nyomai ma is fellelhetőek Székelyföldön, a tündérek várainak vélt romok ma is megtalálhatók, a helybéliek pedig híven őrzik regéiket.

Sok hegycsúcs, folyó, forrás, domb, város is őrzi egyegy tündér nevét, mint például Székelydálya, Ramocsa-mező, Firtos hegye, Klára kútja, Tarkő, Olt, Maros, Déva, Kalán, Arany és Tündér Ilona vára. A tündérregék legismertebb átörökítője a nagy mesemondó, Benedek Elek, az erdővidéki Kisbacon szülötte. Erdélyben úgy tartják, a harangszó elnyomta a tündérek énekét, így emberlakta településektől távolra vándoroltak, de hívó szóra, imára szívesen megmutatkoznak, és aki kéréssel fordul hozzájuk, teljesítik kívánságát.

Aki egyszer járt Erdélyben, visszavágyik. Aki fenn volt a Hargitán, megkóstolta a kristálytiszta vizű patakból kifogott pisztrángot, aki látta felkelni kétszer a napot Torockón, aki elment a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, a 30. számú vasúti őrházához, az egykori határszéli Rákóczi- vár romjaihoz, aki rácsodálkozott a korondi cserepekre, azt visszahúzza a szíve. Aki nemzetiszínű szalagot kötött a Nyerges-tetői kopjafákra, megkóstolta a Barackosban a túrós puliszkát, az útszéli árusok rókagombáját, málnáját, áfonyáját, megismerte a székely ember „góbéságát”, belefeledkezett a Gyilkos-tó legendájába, felnézett a Békás-szoros sziklaóriásaira, megcsodálta Kőrösfő, Bánffyhunyad református templomát, felfedezte a kis falusi templomok középkori freskótöredékeit, elszorult a szíve az elárasztott bözödújfalui omladozó, vízben álló templom előtt, az visszamegy.

Aki fejet hajtott az aradi vértanúk emlékhelyénél, felidézte a nagyszalontai Csonkatoronyban Arany János, Farkaslakán Tamási Áron emlékét, megmártózott a szovátai Medve-tó sós vizében, bejárta a történelmi Magyarország legimpozánsabb gótikus várkastélyát, a Hunyadiak ősi fészkét, Vajdahunyadot, sétált az UNESCO világörökség részévé vált segesvári várban, a házsongárdi temetőben, szép kincses Kolozsvár utcáin, időzött a fenyvesek koszorúzta hegyek aljában csillogó Szent Anna-tó partján, rácsodálkozott a mohosi tőzeglápra, aki megnyugvást talált Makovecz Imre csíkszeredai millenniumi temploma falai között, aki betért Nagyváradon az egykori Mülleráj cukrászdába, ahol Ady Endre szívesen elmélkedett, akit rabul ejtettek Máréfalván a faragott, festett ősi székelykapuk, az visszavágyik.

Szurdokok, sziklatömbök, égbe nyúló fenyvesek, tiszta vizű, csordogáló erek, pisztrángos patakocskák, útszéli birkanyájak, esti furulyaszós hegyi esztenák, vadvirágos rétek, szénaboglyás kaszálók, várak. Orbán Balázs így ír: „Így színezni, így festeni csak Isten tud, ily nagyszerű képet csak a mindenható természet tud elővarázsolni”. Azt tartják, „kinek a szíve fáj, meggyógyítja ez a táj”.

Erdélyben elfeledkezünk mindennapi rohanásainkról, megízlelhetjük a valódi túrós puliszkát, a friss sajt zamatát, a töltött káposztát, ami akkor finom, ha „belépett” a disznó, koccinthatunk a köményes és áfonyapálinkával, megtanulhatjuk a brigidó használatát, hallgathatjuk a hügetést, megismerkedhetünk az ősi ütőgardon készítésének fortélyaival, hangzásvilágával. Erdély kincsei minden évszakban lenyűgöző élményt kínálnak.