Madár Gábor: együtt kell élni a csapattal

Emlékszem, a Sándor az osztályozó mérkőzések előtt megsérült. Nekem rettenetesen fájt ez a dolog, és amikor lábadozott, négyszemközt azt mondtam neki, hogy nekem mindegy, hogyan gyógyulsz meg, de az osztályzóra kész legyél. Ez így is lett, játszott is mind a két mérkőzésen. Ez az emlék nekem példa az olyan labdarúgó nagyságra, amely a csapat érdekében arra összpontosít, hogy minél előbb ki tudjon jönni a sérülésből. Az a húsz év előtti időszak számomra nagyon szép emlék. '90 nyarán szerződtettek vissza a kanizsai Olajbányásztól a ZTE-hez, és akkor az volt a célkitűzésünk, hogy három éven belül jussunk vissza az első osztályba. Nekünk ez az első évben sikerült. Ez egy hihetetlen lökést adott mindenkinek, elsősorban a játékosoknak. Akkor mindenki többet akart nyújtani szakmailag, emberileg, folyamatosan készültek, látszott, hogy istenigazából akarják a magasabb osztályt. Az edzői pályafutásom során mindig arra figyeltem, hogy amikor a sportoló kijön edzésre, milyen mentális állapotban van. Volt olyan játékosom, akinek a felesége feltálalta az ebédet, és a leves túl forró volt, megégette a nyelvét. Nem tudtam, mi baja lehet ennek az embernek. A mérkőzés végén persze megtudtam. Tehát ennyire együtt kell élni a csapattal, ilyen apróságokra is figyelnie kell az edzőnek.