Bárki, bármivel, bárhogy

A viadalt szokás nevezni fapados Dakarnak, utalva arra, hogy itt nem tehetős gyári csapatok és profi pilóták versenyeznek, viszont a terep ugyanaz: Afrika, annak is leginkább a sivatagos része. A mottó („Bárki, bármivel, bárhogy”) a kezdetek óta változatlan, és nem sokat csökken a kalandorok lelkesedése sem.

A viadal honlapján majdnem pontosan száz részt vevő csapatot sorolnak fel, túra, illetve verseny kategóriában, autóval, valamint motorral. A Bamako-rali az amatőr autóversenyzők és hivatásos kalandorok viadala, olyan tájékozódási erőpróba, amelyen a résztvevők minimális asszisztenciára számíthatnak: nincsenek mentőhelikopterek, segédcsapatok, idegenvezetők, tolmácsok, a siker a résztvevők talpraesettségén és felkészültségén múlik. Könnyebbség persze, hogy lehet haladni konvojban, de aki, mondjuk, versenyez, annak ez nem a legjobb megoldás, hiszen az állandó holtversenyből nehezen alakul ki győzelem.

A kihívás óriási, hiszen, amerre a mezőny halad, nincsenek utak, viszonyításként szolgáló tereptárgyak is alig. A veszély viszont annál inkább a mindennapi valóság része, a Külügyminisztérium a térségben uralkodó viszonyok miatt egyenesen a viadal törlését kérte a szervezőktől, amit azonban ők nem tettek meg. Azzal érveltek, hogy a résztvevők nagy része minden bizonnyal abban az esetben is nekivágna Afrikának, s akkor valóban minden segítség nélkül maradhatnának. És az sem igazán kérdéses, hogy lesz-e folytatás: az idei kaland még el sem kezdődött, de a honlapon már lehet jelentkezni a jövő évi versenyre. Ráadásul van a szervezésben egy újdonság: aki „ipari hulladékkal” (Trabant, Lada, Polski, Moszkvics vagy egyéb letűnt márkák kivénhedt példányai) vág neki a kalandnak, azt nevezési díj nélkül várják, mert, bár hivatásos kalandorokról van szó, a gazdasági válsággal még ők sem dacolhatnak.

A rali fontos jellemzője a karitatív cél: a bamakós kamionban 14 tonna mindenféle adomány utazik 800 ezer euró értékben. Ez rászoruló afrikaiaké lesz, „cserébe”, hogy elviselik az őrült európai karavánt. Hogy utóbbi meghatározás helytálló, azt a pénteki rajtnál bizonyította a mezőny: néma csenddel tisztelegtek a viadalok során elgázolt kecskék emléke előtt, majd közös jóga és meditáció következett.

„A sivatagban tökéletes légzésre és lelki békére van szükség” – indokolt Villám Géza, a verseny alapítója, aki maga Jeditechnikával is képes navigálni a Szaharában. Ez pedig végképp megnyugtathat minden hozzátartozót: nem lehet baj.