Sport

2016.03.31. 17:13

Tabellaszomszédok csatái következnek - Érdekes meccsek várhatók a hét végén is

A labdarúgó megyei bajnokság első és második vonalában is folytatódnak a hét végén a küzdelmek. Továbbra is akadnak érdekesnek ígérkező találkozók.

Zalai Hírlap Sport

Az I. osztályban ezen a hét végén egy, a dobogós helyezések szempontjából fontos rangadó is következik. A tavasszal még százszázalékos Nagykanizsa szombaton az előtte álló és jelenleg harmadik Szerszámsziget Zalalövő csapatát fogadja. Hazai siker esetén a két csapat helyet cserélne a tabellán, így ebben a fordulóban ez a meccs ígérkezik a legérdekesebbnek. Az éllovas Femat-Csesztreg saját környezetben fogadja a Kiskanizsát, a második Hévíz pedig a Szepetneket. Mindkét találkozón meglepetés lenne, ha nem maradna otthon mind a három pont.

A tavaszt négy győzelemmel kezdő Nagykanizsára nehéz feladat vár a hét végén, a Zalalövőt fogadják. Képünkön a nagykanizsai Gyepes Péter (pirosban) cselez a Zalaszentgrót elleni találkozón
Fotó: Szakony Attila

A II. osztály Északi-csoportjában több találkozóra is érdemes lesz figyelni. Az élen álló Gyenesdiás a negyedik Zalaszentmihályt fogadja, s ez a találkozó azért is érdekes, mert ha a szentmihályiak pontot rabolnának a Gyenestől, úgy a többiek is zárkózhatnának az éllovasra. A második Türje a Páterdombbal csatázik, a harmadik Böde pedig az ötödik Zalaszentgyörgyhöz utazik, s ezek a meccsek is tartogathatnak izgalmakat.

A Déli-csoportban kifejezetten rangadó ízűnek nevezhető (és az is) a harmadik Pölöske és a második Páka találkozója. Pölöskén játsszák ezt a mérkőzést és a hazaiak a Baktól elszenvedett vereség után bizonyára javítani szeretnének. A Páka éppen a múlt heti sikerével előzte meg vasárnapi vendéglátóját. Ugyanígy, tabellaszomszédok találkoznak a Tófej-Gutorfölde mérkőzésen is, vagyis az ötödik fogadja a negyediket. Ez a találkozó a dobogós helyezésekért folytatott harc szempontjából sem mellékes, s ahogy mondani szokták, a hatpontos jelzővel is kitüntethető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!