Sport

2016.02.03. 13:46

Cselgáncs: két diákolimpiai ezüst

Zalaegerszeg - Két fontos cselgáncsversenyt is rendeztek a megyeszékhelyen.

Kerkai Attila

A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Judo Szövetség szervezésében Zalaegerszegen a Kölcsey gimnázium tornatermében bonyolították le a színvonalas, jól szervezett diákolimpiai döntőt.

A 110 versenyzőt felvonultató versenyen Zala megyét nagykanizsai és zalaegerszegi judós diákok képviselték, és ketten értek el dobogós helyezést. Az 55 kg-osok között a kanizsai Mód Zalán (N. Rozgonyi úti iskola), míg a 66 kg-ban Nagy Krisztofer (Miklósfa) egyaránt ezüstérmet szerzett. A további jobb zalai helyezések. 33 kg: 9. Ódor Patrik (Z. Belvárosi). 40 kg: 9. Kovács Zoltán (Nagyrécse). 45 kg: 7. Köveskáli Regő (Zrínyi), 9. Kovács Olivér (Kiskanizsa). 55 kg: 7. Nagy Olivér (N. Zrínyi-Bolyai).

A II. Zalaegerszegi Regionális Judo Versenyt szintén a Kölcsey gimnáziumban tartották meg. Összesen 17 csapat küldte el versenyzőit és 200 cselgáncsos mérte össze tudását. A dél-dunántúli régió csapatai mellett érkeztek klubok Budapestről, Kecskemétről és Szlovéniából is. Zala megyét három egyesület képviselte, és a Diák A, B, C korosztály csatározásai előtt a 10 év alattiak részére játékos viadalt rendeztek.

A vasárnapi regionális viadalon 17 csapat 200 versenyzője lépett tatamira – szlovén indulók is akadtak
Fotó: Katona Tibor

A csapatversenyt a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület nyerte az NTE 1866 és a Kaposvári SI előtt. A zalai klubok érmesei. Zalaegerszegi Judo SE. Aranyérmesek: Ódor Noel, Kiss Zoltán, Dörnyei Dorisz Benita, Vizi Zsófia Luca, Tollár Botond, Volner Fanni. Ezüstérmesek: Ódor Patrik, Gulyás Medárd, Gulyás Lőrinc, Hosgyara Bettina, Devecz Ádám, Kelemen Zsombor, Varga Áron, Budai Csongor, Furák Tamara, Török Botond, Kádas Lili, Süle Olivér, Ivanics Ákos. Bronzérmesek: Biri Márk Vajda Brendon, Kramalics Bence, Kocsis Dzsesszika, Bednarik Botond, Simon Tamás, Bekk Ádám, Hidas Gergő, Fercsák Flórián, Tóth Rajmund, Nyikos Mátyás, Holubecz Gergő, Domján Miklós, Ruzsics Gergő, Simon Márk, Nyakas Bálint. (Edzők: Nagysolymosi Sándor, Varga Zoltán, Korpos Judith, Uti Katalin, Kőszegi József).



NTE 1866. Aranyérmesek: Musztács Izabella, Garai Emese, Szeghy Tamás, Sárközi Rajmund, Garai Nimród , Nagy Adrián, Termő Kristóf, Kovács Zoltán, Kovács Olivér, Nagy Krisztofer. Ezüstérmesek: Kovács Ákos. Lipódi Márton, Garamszegi Bálint. Bronzérmesek: Musztács Medárd, Termő Kristóf, Köveskáli Regő. (Felkészítők: Mester József, Mester Marcell, Mester Józsefné).

Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa. Aranyérmesek: Nagy Kornél, Lődri Dániel, Nagy Olivér. Ezüstérmesek: Korcsmáros Luca, Sipos Barnabás, Simon Barnabás, Révész Dávid, Szabó Gellért, Vaska Botond, Herczeg Valter, Tamás Levente, Persics Péter, Bronzérmesek: Farkas Zétény, Babics Lajos, Kele Julianna, Keller Ádám, Korcsmáros Dávid, Karádi Barnabás. (Felkészítő edzők: Hóbár Péter, Horváth Edina).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!