Sport

2013.03.12. 11:25

Rendőrök és polgárőrök a zalai futballmeccsek biztonságáért

Zalaegerszeg - Sajtótájékoztató keretében írták alá újabb egy esztendőre az MLSZ Zala megyei Igazgatósága, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zala Megyei Polgárőr Szövetség közös megállapodását az amatőr labdarúgó-mérkőzések biztonsága érdekében.

Kerkai Attila

A megyei kapitányságon tartott összejövetelen dr. Fülöp Valter megyei főkapitány bevezetőjében jelezte: aktualitást ad ennek a megállapodásnak az, hogy a közelgő magyar-román világbajnoki selejtezőt például zárt kapuk mögött kell megrendezni egy korábbi szurkolói kihágás miatt.

Mint fogalmazott, a nézőtér legyen a családoké, s itt Zalában szerencsére nem jellemző a mérkőzésekre a durvaság és az erőszak, de például a ZTE FC-Videoton Magyar Kupa-találkozón jogsértő magatartást tanúsítók tette mellett a rendőrség nem megy el szó nélkül. (Két héttel ezelőtt pedig Nagykanizsán egy kosárlabda-mérkőzésen kellett közbeavatkoznia a rendőrségnek.)

- Fontos, hogy írásban is megerősítsük az együttműködésünket a pályák biztonsága érdekében - hangsúlyozta.

Józsi György, a labdarúgó szövetség zalai igazgatója kiemelte, hogy Zala az elsők között kötött megállapodást a rendőrséggel és a polgárőrséggel az amatőr, elsősorban a megyei labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek biztosítása érdekében. Továbbra is jelzik a rendőrségnek és a polgárőrségnek, ha kockázatot jelentő mérkőzést rendeznek és ebben az esetben a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít erre. Horváth Róbert, a megyei polgárőr szövetség elnöke szerint ők is szívesen vesznek részt ebben a közös munkában, hiszen helyismeretük révén talán mindenkinél jobban ismerik a helyi sajátosságokat, ami bizonyos szituációkban döntő lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!