Sport

2013.02.28. 15:28

Tátrai Miklós a második Európa-bajnokságán lőhet

Zalaegerszeg - A PLE Zalaegerszeg légpisztolyosa, Tátrai Miklós szombaton áll lőállásba a dániai Európa-bajnokságon. Az egerszegi sportlövőnek ez lesz a második felnőtt kontinensvetélkedője. A kiutazása előtt beszélgettünk vele az esélyekről.

Kerkai Attila

Egy zalai vonatkozású jó hír már érkezett  a dániai Európa-bajnokságról, hiszen a női junior futócéllövők versenyében a Keszthelyi BEFAG LK 16 esztendős tehetsége, Major Veronika ezüstérmet szerzett. Tátrai Miklós éremben még nem gondolkodik, egy jó eredményben viszont  igen. Egy esztendeje vett részt az első Európa-bajnokságán, ám  a  PLE lövésze  azóta is rendre bizonyít. Most azzal, hogy újra válogatott lehet  és a dániai Odense-ben képviseli hazánk színeit. Először is azt tudakoltuk tőle, miként sikerült a felkészülése.

- Két hete ért véget a tatai edzőtáborozás, azt követően idehaza, Zalaegerszegen készültem,  és biztatóak az eredményeim - válaszolta az egerszegiek lövésze, aki az olimpiai versenyszámban, a légpisztolyosok 60 lövéses számában indul az Eb-n. A technikámon is tudtam javítani, ami stabilabbá tették lövéseimet.

- Korábban azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi porondon elsősorban még rutinra van szüksége. Mit gondol, hogy áll most ezzel?

- Nehéz erre válaszolni, és azt sem tudom megjósolni, hányadikként végezhetek az Eb-n. Ami tény, hogy a korábban lezajlott müncheni légfegyveres versenyen, amely az egyik legnagyobb a világbajnokságok és olimpiák mellett,  az első nap 20. lettem, ami elfogadhatónak nevezhető. A második napon viszont alulteljesítettem. Inkább az a célom, hogy az Eb-n az 575-577 közötti köregységet elérjem, amivel a 20. és 25 hely között végezhetek. Minden plusz kör már ajándék lenne a számomra.

Tátrai Miklós az edzőtábor után már itthon készült és reméli, hogy sokszor talál majd a cél közepébe. Fotó: Katona Tibor

- Nem becsüli le kissé önmagát? Az 584 körös egyéni csúcsa ennél jóval több...

- Egyáltalán nem, ugyanis az 575 és 580 kör közötti tartományban nagyon sok versenyző van, és tényleg szoros a mezőny. Egy-egy köregység akár tíz helyezést is jelenthet. Ahhoz, hogy valaki az egyéni legjobban körül teljesítsen, már a szerencse is kell, hiszen nem lehet mindig egyéni csúcsokat lőni.

- A nyolcas döntőt elérhetőnek tartja?

- Mondom, a szerencse sok mindent befolyásol, ha ez mellém áll, akkor talán. Úgy számolok, hogy ehhez  legalább 579-581 kör szükséges, de majd meglátjuk, mit hoz a sors.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!