Sport

2011.03.11. 03:28

Szombaton kezdődik a rájátszás és a ZTK, valamint a ZTE is hazai pályán kezd

Nem hagytak sok időt, de talán nem is volt szüksége a csapatoknak ennél többre, hogy felkészüljenek a tekézők Szuper Ligájának rájátszására. Ennek nyitánya szombaton kettős mérkőzést jelent Zalaegerszegen, hiszen a ZTK-FMVas és a ZTE ZÁÉV TK is hazai pályán kezd.

Kerkai Attila

A ZTK-FMVas férfi csapata szintén szombaton (13.00) és ugyancsak Zalaegerszegen fogadja a kaposvári Közutasok együttesét. Az alapszakaszgyőztes egerszegiek tehát a negyedik helyezettel meccselhetnek újra a fináléért, hiszen a ZTK is címvédőként várja az idei rájátszást.

- Mindenképpen győzelmet és persze továbbjutást várok csapatomtól, de most már az egyéni eredmények javulását is - kezdte esélylatolgatását Fehér László, a ZTK játékos-edzője. - Az elmúlt időszakban ugyanis játékosaink teljesítménye hullámzó volt, így a csapatátlagon most már jó 100 fás előrelépést remélek. Egy hónap múlva kellene csúcsformába kerülnünk, amikor a döntő utolsó ütközete következik, ugyanis arra gondolni sem merünk, hogy a Közutasok az elődöntőben megtréfálhatnak bennünket.

Az elődöntők visszavágóit - mindkét nem küzdelmében - egy hét múlva rendezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!