Harmadszor is nekivág a Bamako-ralinak a Zalai terepmotoros

  - Amikor tavaly megnyerte a motorosok versenyét, avagy a viadal történetében a kétkerekűek közt elsőként és eddig egyetlenként lábon elérte a célt, elszántan mondta, hogy jövőre újra indul. Ám majdnem kútba esett a szép terv.
  
 - Kosarazás közben szereztem egy térdsérülést, sokáig mozdulnom sem nagyon volt szabad, eléggé legyengültem, s nem volt biztos, hogy össze tudom szedni magam a rajtig. De rengeteget futottam, konditerembe jártam az elmúlt hetekben, s most már biztos vagyok benne: tökéletesen felkészültem.
  
 - Egy kis erőnlétizés elég? Elvégre Afrikában extrém körülmények várják.
   
- Ebből a szempontból egyfelől nyugodt vagyok, már kétszer jártam ott, tudom, mi vár rám, s tudom, hogy meg tudok felelni a kihívásoknak. Másfelől tudom azt is, hogy minden verseny, minden nap, minden méter más, érnek majd meglepetések, de ezekre meg képtelenség felkészülni, az élet úgyis valami felfoghatatlant produkál. Sokat dolgoztam a motoron: nagyobb, 30 literes tankot szereltem rá, mindent alaposan átnéztem, s becsomagoltam nagyjából negyven kiló pótalkatrészt. Igyekeztem minden eshetőségre gondolni, hogy mi romolhat el.
   

- Közelítsük hétköznapian: milyen az időjárás odaát?
   
- Amikor a marokkói Nadorból útnak indulunk a spanyolországi télhez hasonló lesz a klíma. Az igazán durva az átkelés lesz az Atlasz-hegységben: a 4000 méteres csúcsok közt futottam már bele hóviharba is. Ezen a szakaszon nagyon kemények az éjszakák, a hőmérséklet általában fagypont alá száll és ez sátorban nem kellemes. Még úgy sem, hogy a hálózsákom elvileg mínusz 18 fokig védelmet nyújt. Aztán amint elérjük a Ráktérítőt, hihetetlen módon szinte egy csapásra megváltozik minden. Jön az igazi szaharai forróság, hajnalban a 38 fok sem ritka, nappal, a tűző napon csak a motorozva lehet kibírni, mert ott hűt a menetszél. Árnyékot kell keresni minden megálláshoz.
  
- És a személyes felszerelés?
   
- Komplett terepmotoros versenycuccot használok: láb- és térdvédők, páncél, sisak, illetve vászonból való motoros ruha. Nagyon fontos még a navigáció: két GPS-t viszek, az egyiket használom és kell egy tartalék is. Ezen kívül van térképem és iránytűm, de nagyon remélem, hogy nem lesz rájuk szükség. Meg a csillagokkal sem nagyon tudnék eligazodni, modern utazó vagyok. De amúgy Afrikában a műholdas cuccok sem hétköznapi módon működnek, ott nincs szó útvonaltervezésről, az elektronika tényleg csak helymeghatározásra jó. Megmutatja hol vagyok, s hol az a pont, ahová el kell jutnom. De a kettő között csak homokszínű semmit mutat. Pedig ott sem mehet az ember csak úgy toronyiránt, hiszen bármilyen terepakadály lehet közben. Jártam már úgy, hogy 90 kilométerre voltam az aznapi céltól, de szurdokok közt, járhatatlan növényzettel körülvéve egyszerűen nem tudtam közelebb jutni. Végül egész más irányba indultam, s ott leltem egy utat, ami végül jó irányba kanyarodott. Szóval, izgalmas és biztos idén is az lesz.
   
- Milyen távot kell leküzdeni?
   
- Budapestről tréleren viszik a motort a spanyolországi Almeriába, onnan hajóval át Marokkóba, s kezdődik a verseny. Mauritániában vágunk át a Nyugat-Szaharán, aztán jön Szenegál és annak fővárosa, a legendás Dakar, majd Mali és a bamakoi cél. Január 30-án kellene beérnünk, 6000 kilométer megtétele után.
   
- Ez alapvetően magányos műfaj? Nem lehet, hogy csapatba verődve vágjanak át a sivatagon?
  
 - Autósokhoz nem lehet csatlakozni, ők más ritmusban közlekednek, meg akkora port is vernek, hogy lehetetlen együtt haladni velük. Motoros meg alig akad. Minden évben megkeresnek itthon, hogy jönnének velem legközelebb, én örülnék is társnak, de egy-két beszélgetés után még mindenki visszalépett.
   
- A helyiek hogyan viszonyulnak a versenyhez? Ha én bennszülött lennék, rettenetesen idegesítene, hogy a fehérek az én földemre járnak szórakozni...
   
- Engem is meglep, hogy ehhez képest csupa kedves, segítőkész, nyitott emberrel találkozni a sivatagban. Ott élnek, valóban rendkívüli nyomorban, s tűrik, ahogy a járművek átrobognak rajtuk. Minden versenyző visz magával apróságokat, én is gyógyszereket, vitaminokat, amik kis helyen elférnek, mégis értékesek. Ilyenekkel háláljuk meg, ami segítséget kapunk tőlük.
 

Répási Róbert a ralikrossz korábbi, szintén zalaegerszegi magyar bajnoka:
  
 - Bár a két szakág alapvetően különbözik, a terepraliban is ott a benzingőz, s így nem lehetek közömbös iránta. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy létrejött a Budapest-Bamako verseny, mert úgymond hétköznapi emberek számára is megnyitja a lehetőséget, hogy átéljék az afrikai kalandot. Beszélgetés szintjén nálunk is felmerült már, hogy páran egy autóval nekivághatnánk a Szaharának, de valamiért mindig elmaradt a dolog. Az viszont a minimum, hogy szorítok a földim sikeréért.