Sport

2010.11.12. 16:57

Jól szerepeltek a zalai vívók

A nagykanizsai NTE 1866 vívó szakosztályának kardozói a sárvári reménység körverseny második fordulójában remekeltek. Közülük is a 13 éves Dobó István korosztályában arany-, az egy évvel idősebbeknél pedig bronzérmet szerzett.

Benedek Bálint

és Piecs Adrienn 13 tanítványa ezúttal is népes, 200 fős mezőnyben gyermek, újonc és serdülő korcsoportban állt pástra. Nagy csatákban a kanizsaiak kitűnően szerepeltek, mert szinte az összes kategóriában érmet szereztek.

Az újonc leányoknál Kungli Borbála a harmadik lett, míg a fiúknál Dobó István a dobogó tetejére állhatott fel, csapattársa, Erdős Péter pedig bronzérmet szerzett. Aztán Dobó a serdülőknél is bizonyította rátermettségét, hiszen kitartásának köszönhetően harmadik helyet szerzett.


Kiss György


A leányoknál Osvald Anna szintén felállhatott a dobogó legalsó fokára.

– Két forduló után Dobó István saját korosztályában vezeti a ranglistát, sőt, már az egy évvel idősebbeknél is felkapaszkodott a harmadik pozícióba – értékelt Piecs Adrienn, az NTE 1866 edzője és szakosztályvezetője. – Ugyanakkor a többieket is dicséret illeti a helytállásért, hisz´ a reménység körversenyen mindig a legjobb utánpótláskorú versenyzők indulnak.

Piecs Adrienn hozzátette: Erdélyi Vanessza és Vernyel Sára hatodik helyezése éppúgy elismerése méltó, mint az érmeseké. Az NTE 1866 két fiatal vívója, Osvald Anna és Farkas Miklós jelenleg az Európa körverseny harmadik fordulójában, a bulgáriai Szófiában lép pástra. 

Ezek is érdekelhetik