Sport

2007.05.10. 02:29

A férfi tekések hazai pályán szerepelnek

Zalaegerszeg (ka) - A csapatbajnokságok végeztével sem állt meg az élet a tekesportban. A hét végén rendezték meg a vidékbajnokságot, s most következik az ob.

Kerkai Attila

A hét végén az egyéni és páros magyar bajnokságon a férfiak Zalaegerszegen csatáznak egymással.

A vidékbajnokságot a hölgyek számára Szolnokon rendezték meg, míg a férfiak Nyíregyházán harcoltak a továbbjutásért. A ZTE-ZÁÉV TK női versenyzői alaposan kitettek magukért, hiszen Szabó Márta 558 fával megnyerte a vidékbajnokságot. Mátyás Szilvia (531) az 5., Simonffy Tímea (528) a 9., Kováésc Dóra (517) pedig a 13. helyen biztosította részvételét a hét végi magyar bajnokságban. Itt már csak az állva maradt legjobb 24 versenyző indulhat. A férfiak Nyíregyházán mérték össze tudásukat, s a zalaiak közül csak azoknak kellett indulniuk, akik korábban még nem jutottak be az ob-döntőbe. Fehér László, a ZTK-FMVas versenyzője végül a kilencedik helyen végzett 574 fával, aki szintén továbbjutott.

A férfiak számára a magyar bajnokságot szombaton és vasárnap Zalaegerszegen rendezik, s a már említett korábbi kvalifikációk alapján Fehér László, Németh Csongor, Farkas Sándor és Járfás Szilárd lesz tagja a 32-es mezőnynek. Szombaton a párosok csatáját rendezik, s ez kvalifikál majd a második napi egyéni küzdelmekre, ahová már csak a legjobb 12 eredményt elért tekéző jut be. A hazai pálya a zalaiak számára jól jöhet, már csak azért is, mert Farkas Sándor például címvédőként léphet pályára, s a ZTK-FMVas vezetése a csapatbajnoki arany után az egyéni számokban is joggal remélheti: talán még egy arany jut nekik. Szombaton és vasárnap egyaránt 10 órakor kezdődik az ob, s a rendezés feladatát ezúttal a ZVKTSZ vállalta magára.

Ezek is érdekelhetik