SÉTA

2011.08.25. 15:20

A méltó folytatás

Mintha véget se ért volna az előző, olyan lendülettel kezdődött idén a Pannon Lapok Társasága média iránt érdeklődő fiataloknak szervezett Séta tábora.

Zalai Hírlap

A Nereus Hotel örökké zúgó folyosói, az égszínkéken hullámzó Balaton, a harsány, osztrák turistákat túlzajongó botcsinálta újságírók, fotósok és szerkesztők csoportjai mind-mind ismerős képek azok számára, akik nem először látogatnak el a Balatonalmádiban megtartott rendezvényre. Ezúttal még az időjárás is kedvezett a programnak, a tavalyi viharfelhőket idén ragyogó napsütés váltotta fel.

Az események pörgésére nem lehet panasz, egyik pillanatban még azon vacilláltunk, a vetélkedő melyik csapatához verődjünk, egy szempillantással később már Pungor Andrásnak és Krug Emíliának, a 168 óra két tettre kész riporterének beszámolóját hallgattuk. Ezen az előadáson olyan témák kerültek elő, mint a politikai újságírással járó felelősség vagy hogy milyen cselekkel lehet a riportalanyból észrevétlenül kicsalni a kívánt információt.

Nem sokkal később Rábai Balázs, a MÁV oly sokat hallott hangja tette helyre az értékrendünket a közszolgálati média terén. Késő délután már a vizualitás vette át a főszerepet, amelynek keretében az ifjú rendező, Rozmán László bizonyította kisfilmjeivel, hogy zsenge kora ellenére milyen éretten látja a világ dolgait. Sőt, a sok elgondolkodtató alkotás után arra is fény derült, miként jön össze a börleszk és egy kollégiumi kenyérsütőgép.

A naplementét már a Balaton közepéről figyelhettük, egy stúdióvá átlényegült sétahajón. A tábor újításaként ugyanis a résztvevők nemcsak újságíróként és fotósként, de riporterként is megvillanthatták tudásukat. Erre nagyszerű lehetőséget nyújtottak olyan ismert riportalanyok, mint Kis Gergő úszó, Farkas András mesteredző vagy a két olimpiai bajnok, Fábián László és Martinek János.

A nyitó napot ezúttal sem zárhatta más, mint a végtelen energiával rendelkező, táncos lábú Hajdu Péter, aki népzenével és a világ négy sarkából összegyűjtött néptáncokkal rázta fel a tücsökzenével átjárt balatoni éjszakát.

Ahogy tavaly, ezt a cikket is verejtékben úszva, zsibbadó tagokkal írom, és kíváncsi derűvel várom a folytatást.

Szabó Gergely
Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg






Séta - Sajtó és Tanulás - Keress minket, tekintsd meg fotóinkat a facebookon is!


SÉTATÉR rovat cikkei IDE KATTINTVA!

SÉTA képek honlapunkon

Sikeres zalai diákok dosszié itt!




További Sétatérben megjelent anyagok

A Fejér megyei diákok írásai

A dunaújvárosi írások

A Vas megyei Séta tábor résztvevőinek munkái

A Veszprém megyei munkák

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!