Sport rovat

Az előző heti, Hungarian Open nemzetközi WKF-karateverseny után a mezőny egy része visszatért Szigetszentmiklósra, ahol ezúttal a diákolimpia országos döntőjét rendezték meg. A zalai klubok képviselői is így tettek, majd szép sikerekkel térhettek haza.
Két esztendővel ezelőtt szervezték meg először a Nagy Miklós-emlékversenyt Zalaegerszegen. Azzal a céllal jött létre, hogy hagyományt teremtsen. Tavaly ez a viadal is elmaradt a járvány miatt, ám az idén folytatódhatott, egyben regionális bajnokságnak is
A labdarúgó NB III. Nyugati csoportjában a 24. fordulót rendezték. Az FC Nagykanizsa hazai sikert könyvelt el, a ZTE FC II. együttese pedig négygólos vereséget szenvedett.