A táplálkozás és a környezetvédelem közös aspektusai - Orbán Péter (x)

A XX. századot megelőző időszakig az élelmiszertermelés meghatározó eleme, sőt része volt az akkori ember mindennapjainak. Az emberek ismerték a természetben zajló folyamatokat, azokat a maguk javára használták, de nem alakították át erőszakosan és visszafordíthatatlanul azt a környezetet, amelyben éltek. A XX. század eleji háborúk környezetszennyezése, a háborúk nyomán jelentkező élelmiszerhiány és egyes tőkés vagy ideológiai csoportok profitéhsége, hatalomvágya, a mennyiségi élelmiszer előállításra ösztönözték a mezőgazdaságot. Jól példázza ezt a talán kevésbé köztudott, szocialista országok mezőgazdasági politikájának népélelmezési célokat szolgáló célkitűzése, mellyel összefüggésben elsorvasztották a húsmarha tenyésztést, a sertéstenyésztés javára. Tették ezt azért, hogy a dolgozó népet képes legyen a mezőgazdaság hússal ellátni – látszólagos jólétet teremtve ezzel, - melyet a lényegesen szaporább és a fogyasztásra érett állapotot hamarabb elérő sertésállománnyal biztosították, miközben a szarvasmarha tenyésztése visszaszorult, mert mind szaporaságban mind élőtömeg termelés intenzitásában elmaradt a sertés mutatóitól. Természetesen a tömegáru termelés a mezőgazdasági erőforrások túlzott használatát eredményezte, melyeket mesterségesen kellett pótolni. Így lopódzott be a szintetikus anyagok sokasága az élelmiszer-előállításba.

Az intenzív élelmiszertermelést konzerválták az ágazatban megjelent befektetői tőke és az általa irányítás alá vont gyártók, továbbá az előbbiek és a kereskedők érdekeit kiszolgáló az időközben kialakult tömegtájékoztatás. A mai fogyasztó korunk mindenhatójaként tekint a médiára, amely eszközeivel minden lehetséges módon befolyásolja és egyre nagyobb, - a legtöbb esetben fölösleges, nemegyszer egészségtelen - fogyasztásra ösztönöz. Míg az autó melyet használunk, a ruha amelyet hordunk, „megmutatja” gazdáját, addig az asztalra kerülő élelmiszerek alkalmatlan eszközei a hivalkodásnak. Az élelmiszerfogyasztási szokások nem alakítottak ki státuszszimbólumokat, így a társadalom többsége nem tekinti követendő példának a környezettudatos fogyasztói magatartást. Az élelmiszer előállítás által okozott környezetvédelmi problémák olyan távolinak tűnnek az egyes fogyasztótól, az élelmiszerek által kiváltott civilizációs betegségek pedig mindég „másokat” betegítenek meg. Így a fogyasztók, azok is, akik lehetőségeik alapján megtehetnék, nem törődnek az élelmiszerek eredetével és környezetükre, egészségükre gyakorolt hatásaival, hanem megszokott, irányított, sokszor egészen nyilvánvalóan erőszakolt módon kínált élelmiszereket vásárolnak és fogyasztanak, a saját és környezetük egészségének idő előtti romlását siettetve.

Az iparszerű gazdálkodásban előállított élelmiszereket vegyszerekkel kezelik, amelyek fogyasztása a kötelező várakozási időn túl is károsan hathat az ember és a környezet egészségére. Az ipari élelmiszerek gyártói és a befolyásuk alatt tartott hivatalos szervek azzal érvelnek, hogy a szermaradék lebomlik, mire az a fogyasztóhoz kerül, aminek ellentmondanak a közelmúlt élelmiszerbotrányai, amelyben bebizonyosodott, nem tartották be a kötelező várakozási időket.

Másik probléma a szermaradék. Minden vegyszer kémiai vegyületekből áll, melyek egymással szüntelenül reakcióba lépnek. A laborvizsgálatoknál a kijuttatott szer „maradékát” keresik, mi van azonban akkor, ha a keresett vegyület a keresett formában nem, de a kémiai reakció eredményeként más – esetleg egészségre káros - formában mégiscsak benne van egy termékben? Az összes szükséges vizsgálatok száma irdatlan mennyiségű lenne, ha minden lehetséges kémiai reakciómaradékot meg akarnánk vizsgálni. Elgondolkodott-e már a tisztelt olvasó azon, hogy miért ilyen magas manapság az asztmatikus tünetekkel, allergiával kezelt beteg emberek aránya? Ha vegyszermentesen termelt zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, akkor életeket mentünk, ha növényvédő szerrel kezelt ételeket eszünk, akkor a mérgek lerakódnak a szövetekben és súlyos egészségkárosító hatásai lehetnek. Ezeket később csak nagyon nehezen lehet eltávolítani a szervezetből. Minél kevesebb méreganyagot viszünk be a szervezetünkbe, annál kevesebb méreg rakódik le.

Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy hány szerről, eljárásról, termékről bizonyosodott be utólag – nemegyszer évtizedek múlva - annak súlyos egészség és környezetkárosító hatása (DDT). A lobbi érdekek, a tőke és egyes ideológiai csoportok azt szajkózzák, hogy azok az élelmiszerek, amit ma az élelmiszerbiztonság messzemenő figyelembe vételével - persze iparszerűen - állítanak elő, már veszélytelenek - legalábbis mai tudásunk szerint - de ha holnap kiderül, hogy mégsem volt az?

A felelősség az egyes emberé, a fogyasztóé. A környezetbarát és egészségvédő helyben termelt bioélelmiszereket mérgek nélkül termesztik, csak a környezeti elemek megújuló képességének mértékéig használják azokat. A gazdálkodás során, direkt módon nem szennyezik sem a talajt, sem a vizet, levegőt, sem pedig magát az előállított élelmiszert. Az így előállított természetes élelmiszereket, nagyobb gonddal termelik meg az emberek számára, figyelve a talaj, a víz, a növények és állatok, általában a környezet állapotára, egészségére is.

A felelősség közös és mindenkié. Nem lehet egészséges az, aki beteg környezetből származó táplálékon él, de gondolkodásukban a környezet és az egymás iránt mutatott toleranciát nélkülöző emberek sem tudják megőrizni környezetüket utódaink számára. Aki beteg környezetből származó táplálékon él, maga is fogékonyabb a betegségekre, de a környezet iránt nem toleráns emberek sem tudják megőrizni környezetüket utódaink számára.

További információ: www.okoregio.eu

A projekt címe: „Zöld hullám – Dunántúl”  (KEOP-6.1.0/B/09-2010-0014)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.