Hallgassa élőben!
Fotó: MVM

„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”

Az MVM hatodik alkalommal hívta életre a nagyszabású MVM ZENERGIA koncertet. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. 

Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeket és változatos zenei műfajokat felvonultató koncert teljes jegybevételét idén is jótékony célra ajánlotta fel az MVM.

A különleges eseményen öt zenei műfaj, a klasszikus zene, a könnyűzene, a jazz, a világzene és a népzene világából jól ismert művek csendültek fel, olyan átiratokban, hangszereken és előadókkal, amelyeket ebben a formában korábban még sosem hallhatott a közönség. Gershwin, Orff, Puccini és Paganini mellett Szentpáli Roland, Presser Gábor és Goran Bregović szerzeményei és átiratait is hallhatta a nagyérdemű.

A sokszínű repertoárt a legismertebb magyar zeneművészek közül Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Liszt-, Prima- és Junior Prima-díjas, Érdemes Művész; Balogh Kálmán Prima Primissima-díjas cimbalomművész, a Zeneakadémia tanára; Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, zeneszerző és citeraművész; Szakcsi Lakatos Béla Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Nemzet Művésze, Érdemes Művész; Szentpáli Roland többszörös nemzetközi versenygyőztes és Artisjus-díjas tubaművész, zeneszerző, valamint Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművésznő keltette életre.

A fiataloknak szól

Az MVM ZENERGIA koncertsorozat célja többek között az, hogy a zeneművészetet úgy képviselje, hogy az a fiatalok számára is befogadható legyen. Balázs János zongoraművész a kezdetek óta a koncertsorozat fellépője és zenei szakértője.

– Az idei a hatodik alkalom, amikor olyan koncepciót találtunk ki az MVM-mel együttműködésben, ami nem található meg egyetlen komolyzenei intézményben sem. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni, lendületes kreativitással és olyan technikai háttérrel, ami izgalmasan felturbóz egy általános koncertet is. Az MVM ZENERGIA a kezdetek óta fényfestéssel gazdagítja a zenei élményt, amely mindig arra a tematikára épül, amit az adott darab ihlet – így közelebb hozva az embert az élményhez. Fontos feladatomnak tekintem, hogy a fiatalokat bevonjam a komolyzene szeretetébe, hiszen a zene központi tényező az ember életében. Az élet legfantasztikusabb pontjaihoz köthető, legyen szó például egy sporteseményen a Himnuszról. A komolyzene olyan különleges érzéseket tud kiváltani egy emberből, amire a popzene, a könnyűzene, a jazz vagy a népzene nem képes. Kísérletek támasztják alá, hogy a komolyzene elősegíti a kreativitást, a gondolkodást és a tanulást – elemzett Balázs János.

Kodály Zoltán páratlan útravalót adott: többek között azt, hogy a zenei nevelést már a születendő gyermeknél az édesanyja pocakjában el kell kezdeni. – Fontos, hogy a gyerekek korán találkozzanak a klasszikus zenével, hogy általa is lelkileg egészséges felnőtté váljanak. Nekünk, művészeknek tenni kell ezért, hiszen nem az a fiatal a hibás, aki nem jár koncertre, hanem az a művész vagy tanár, aki nem tesz eleget azért, hogy a fiatalokat odacsalogassa. Természetesen nem kell mindenkiből művészt nevelni, de a közös kincseinket nem szabad veszni hagyni. Ehhez a gondolathoz csatlakozott az MVM az MVM ZENERGIA koncertsorozattal is. Olyan műveket adtunk elő, amiket nagyon jól ismer a közönség. Amik a klasszikus zene és a könnyűzene határában vannak: klasszikus alapokból készültek átiratok például Presser Gábor dalaiból, de felcsendült Paganini és Strauss is soha eddig nem hallható hangszerelésben. A fiataloknak mindez vonzó, az idősebb korosztály tagjai pedig vérfrissítést kaptak ezáltal – folytatta a zongoraművész.

A zene mindenkié

Az MVM ZENERGIA nagyon sok emberhez eljutott már. A Bazilika előtt az elmúlt években több ezren élvezhették a koncertet. De vannak nehezítő tényezők is: nem mindenki engedheti meg magának a támogatói ülőjegyek vásárlását, másrészt az emberek földrajzi helyzete vagy egészségi állapota is meghatározza, hogy eljut-e valaki egy-egy koncertre. Idén először hibrid módon, azaz nemcsak személyesen, hanem online is lehetett követni a hangversenyt, aki akarta, az az interneten is hallgathatta a nagyszabású koncertet. A tervek szerint a televízió is sugározni fogja hamarosan a koncertet, az MVM mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenkihez eljusson az üzenet.

– Egy gyermek önmagában nem tudja, hogy mit kell tennie, csak példákat lát, a szüleit, a tanárait. A mai fiatal szülők sajnos már nem a Kodály módszeren nőttek fel, úgyhogy őket is meg kell szólítani és megértetni velük, hogy egy gyermek zenei nevelése ugyanolyan fontos, mint hogy sportoljon vagy több nyelvet tanuljon. Nagyon oda kell figyelni a testi egészség mellett a lelki egészségre, amihez a zenei kultúra is hozzátartozik. Természetesen erőltetni sem kell a zenei nevelést, nagyon sokszor hallom vissza, hogy a szolfézst nem szereti a kisgyerek, ami érthető is, hiszen az egy egzakt rendszer. Mindig azt szoktam tanácsolni minden szülőnek, hogy zenei élményt kell adni, szükség van gyerekeknek szóló érzékenyítő előadásokra, hogy kedvet kapjanak arra, hogy hangszert válasszanak, zenét hallgassanak – mondta el Balázs János.

Kodály Zoltán olyan Magyarországot szeretett volna, ahol senki sem zenei analfabéta, azaz mindenki tud kottát olvasni. De a világ változott. – A technikai innováció okán most rendkívül fontos az érzelmi háttér és az emocionális kifejezés. Nekem szerencsém volt, mert zenei közegben nőttem fel. Édesapám jazz zongorista, korán magamba szívtam a zenei gondolkodást. Vonzott a hangszer, összejöttek a barátok örömzenélni, koncertekre jártunk. 4 évesen kezdtem zongorázni, sosem erőltették rám, nem volt elvárás. De ez nem feltétlenül van így mindenkinél. Most, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is oktatok, látom, hogy előfordul, hogy a családban 100 évre visszamenőleg nincsen zenész és egyszer csak születik egy szupertehetség. Szerencsére Liszt Ferenc óta, az elmúlt 200 évben folyamatos a tehetségek „utánpótlása” Magyarországon. Isteni gondviselés, hogy többek között sok a nagyszerű zongorista és hegedűművész hazánkban. Én azon dolgozom folyamatosan, hogy a fiatalokat arra motiváljam, hogy a jó istentől kapott tehetségüket szolgálják – vallotta a zongoraművész.

Önzetlenül

Balázs János az egyik legsikeresebb és legkeresettebb zongoraművész, a világ neves koncerttermeinek állandó szereplője. A közönség szeretete és a szakma elismerése egyaránt körülveszi. 2019-ben, 31 éves korában Kossuth-díjat és Young Steinway Artist címet kapott, ugyanebben az évben lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanszékének docense. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Mischa Maisky, Vásáry Tamás, José Cura, Vadim Repin, Várdai István, Charles-Olivieri Munroe, Pinchas Steinberg, Stéphane Denéve, Jukka Iisakkila, Ksenia Zharko, Roger Bausier, David Mathues, vagy Gwendolyn Masin.

– A siker ugyanannyira fantasztikus, mint amennyire terhes. Sokat várnak el tőlem és én is sokat várok el magamtól. Nagyon megtisztelő kitüntetéseket és díjakat kaptam az elmúlt években. Itt nemcsak a Kossuth-díjra gondolok, ugyanilyen fontos elismerés a közönség szeretete és a szakma tisztelete. Megtisztelő, hogy van lehetőségem tenni azért, hogy szebb és jobb legyen az ország kulturális élete. Azt, hogy ennyi szeretet és ennyi kitüntetés birtokosa vagyok, a magyar kultúra nemzetközi elismertségének szolgálatába szeretném állítani – mondta el a zongorista.

Elkötelezettek

„Az MVM Csoport komplex és innovatív. Elhivatottak vagyunk a minőségi kultúra népszerűsítése, a jövő generációk és a hátrányos helyzetűek támogatása iránt. Ahogy minden évben – és ez alól a különleges kihívásokkal teli tavalyi sem volt kivétel – idén is a legnagyobb hazai zeneművészek mutatták meg, hogyan lehet a sokféleségből – stílusokból, korszakokból és zeneművekből – egyedi egységet létrehozni. Valahogy úgy, ahogy az MVM Csoport is teszi ezt mindennapi működése során – tudtuk meg Jákó Esztertől, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatójától.

Az MVM a jegyeladásból befolyt teljes összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel. Az érdeklődők augusztus 28-ig szavazhattak az mvmzenergia.hu oldalon, hogy mely szervezethez jusson el a koncert bevétele. Több ezer szavazat alapján a Szikra Tehetséggondozó Egyesülethez került az összeg, ezzel is támogatva a szervezet munkáját, az atipikus, tehetséges, autista gyermekek tehetséggondozását és fejlesztését.

Borítókép: Balázs János zongoraművész, a koncertsorozat fellépője és zenei szakértője

Hozzászólások

régóta mérgezték
Előre kitervelték, hogy megölik az ápolásra szoruló idős asszonyt, egymást buktatták le
időjárás / 4 perce
Száraz és napos idő várható vasárnap
Legfeljebb 15 lesz.
Gyász
"Búcsú nélkül mentél el, bár sok szép emléket hagytál, most elöl a fájdalom áll, szeretetünk örökre szívünkbe zár." Gyászunkban megtörten, örök fájdalommal tudatjuk, hogy imádott feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamám, testvérem, BÁNYAI JÓZSEF ISTVÁNNÉ szül. Palkovics Katalin volt baki lakos életének 63. évében tragikus hirtelenséggel örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. október 28-án, csütörtökön 11 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik eltávozott szerettünket. Férje: József, lányai: Veronika és Katalin, vejei: László és Roland, unokája: Bianka, testvére: Béla és családja
"Ami neked csend és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom." Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk GERENCSÉR GYULÁNÉ szül. Igazi Zsófia halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. JÓZAN ATTILA ISTVÁN örök álomba szenderült. Végső búcsút 2021. október 26-án, kedden 13 órakor veszünk tőle a nagykanizsai Tripammer utcai központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Továbbá kérjük - a fokozódó Covid helyzet miatt is - a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTON ISTVÁN 52 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 25-én, hétfőn 14 órakor lesz a zalaszentmihályi temetőben. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Fájó szívvel emlékezünk BŐDÖR ZOLTÁN volt garabonci lakos halálának 25. évfordulóján. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 2021. október 24-én, vasárnap 10 órakor lesz a zalakarosi Isteni Irgalmasság római katolikus templomban. Szerető családja
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁRPÁTI KÁLMÁNNÉ szül. Németh Irén 88 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. október 26-án, kedden 8 óra 30 perckor kísérjük a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Búcsúznak tőle: fia, veje, unokái, dédunokái
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk SALAMON JÁNOS halálának 6. évfordulóján és IFJ. SALAMON JÁNOS halálának 12. évfordulóján. Szerető felesége, édesanyja, gyermekei és szerettei
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek." (Juhász Gyula) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ERDÉLYI ÁRPÁD életének 43. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. október 26-án, kedden 12 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy BAKONY JUDIT 54 éves korában örökre eltávozott. Hamvait október 26-án, kedden 9 óra 45 perckor helyezzük örök nyugalomra Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben. Egyúttal megköszönjük mindenkinek, aki utolsó útjára elkíséri. Édesanyja és testvérei
"Fáradt, beteg szíve megpihenni tért, hosszú, szép idő volt, amit ő megért. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most belépett ő is az örök hazába. Isten országa legyen a Te hazád, nyugodj békében, drága Édesanyám." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikénk ÖZV. BEDIKE FERENCNÉ szül. Halász Margit életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 26-án, kedden 14.30-kor lesz a galamboki temetőben. Előtte, 14 órakor gyászmise a galamboki római katolikus templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Köszönjük neked, Uram, hogy Ő a miénk volt, És az is marad, mert aki él szerettei szívében, az nem hal meg, csak távol van!" (Szent Ágoston) Hálás szívvel emlékezünk MEZŐFI JÓZSEF halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz, El soha nem feledünk, örökké velünk maradsz." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IGAZI JÓZSEF életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése október 22-én, pénteken 15.30-kor lesz a mikekarácsonyfai temetőben. Előtte, 14.45-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, akik bíznak az ő irgalmában." (Zsolt. 32(33), 18.) Megtört szívvel tudatjuk, hogy BALOGH LAJOSNÉ szül. Hederics Mária életének 95. évében elhunyt. Temetése 2021. október 22-én, pénteken 15 órakor lesz a becsehelyi (polai) temetőben. Előtte, 14.30-kor gyászmise a polai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZÉMÁN LÁSZLÓNÉ szül. Pánczél Jolán életének 83. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Lelki üdvéért bemutatott szentmise október 22-én 15 órakor, majd azt követően a temetése Felsőrajkon, a Szt. Anna templomban lesz.
"A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünkben őrizzük drága emlékedet." Fájdalommal emlékezünk HERCZEG SÁNDORNÉ szül. Boncz Rózsa halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁNCZÉL LAJOS nemesrádói, volt zalaegerszegi lakos a Zalahús volt dolgozója 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 22-én, pénteken a 9 órakor kezdődő gyászmise után lesz a nemesrádói temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Velem voltál jó Szűzanyám, Fájdalmamban vigasztaltál." "Szomorúan szól egy kis falu harangja, Mert egy édesanya többet nem hallja. Istenhez megyek, Ő hívott engemet, Kiket oly nagyon szerettem, Búcsúzom tőletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RODEK ISTVÁNNÉ (MAMI) szül. Mihovics Mária életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a tótszentmártoni temetőben. Búcsúzunk tőled: lányaid, vejeid, unokáid és dédunokád. Nyugodjál békében.
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, De bármilyen szép is, nélküled nem ugyanaz." Megtört szívvel tudatjuk, hogy BABATI LÁSZLÓNÉ szül. Török Irén életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. október 22-én, pénteken 13 órakor lesz a lickóvadamosi-lickói temetőben. Előtte, 12.15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GÁBOR pakodi lakos életének 47. évében, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 22-én, pénteken 14 órakor lesz a pakodi temetőben. Előtte, 13 óra 30 perckor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, mély gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR FERENC volt egeraracsai lakos hosszú betegség után, 73 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 22-én, pénteken 14 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
ritka fotók / 56 perce
Színfalak mögött kapták le Vilmost és Katalint – így se nagyon láttuk még őket
fortélyok / 1 órája
Rétest nyújtottak Kilimánban (videó)
Benedek Bálint
október 23-a / 1 órája
Orbán Viktor: 15 évvel ezelőtt az ifjú kommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak (videó)
Újabb SentiOne funkció / 1 órája
Saját közösségi csatornáikat értékelhetik a brandek
gólfelelős / 1 órája
Válogatottság? Koszta Márk nyilatkozott nekünk a ZTE-Gyirmót mérkőzés után (videó)
Jóna István
Olvasói fotók / 1 órája
Nagykanizsáról is érkeztek a Békemenetre – Frissítve
Benedek Bálint