Nem adják fel

2024.01.15. 14:25

Ismét elfoglalták Berlin központját a tiltakozó német gazdák (videó)

A baloldali német kormány a dízel üzemanyagra vonatkozó, több mint hetven éve érvényben lévő adókedvezmény megszüntetését tervezi.

MW

A 2024-es támogatáscsökkentések miatt tiltakozó német gazdák akadályozzák a forgalmat traktorjaikkal Berlinben 2024. január 15-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Filip Singer

Továbbra is tüntetnek a német gazdák, és úgy fest, feladás helyett egyre jobban bekeményítenek. Hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amelyhez a fuvarozók is csatlakoztak.

Legalább tízezer résztvevővel számolnak a német fővárosban

– írja a Magyar Nemzet.

480 millió eurót vonna el a balliberális kormány a gazdáktól, megszüntetve a gázolaj-támogatásokat és csökkentve az adókedvezményeket. Később már visszakoztak: az intézkedéseknek csak egy része valósulna meg, és nem azonnal, hanem fokozatosan.

Eközben Olaf Scholz német kancellár nem állt ki a gazdák elé, nem volt hajlandó beszélni velük. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy

ez alapvető hiba volt Scholztól, hiszen minden tüntetés, ami gazdasági céllal indul, egy idő után politikai irányt fog venni.

Almássy Ferenc a Brandenburgi kapu elől tudósította a Hír TV nézőit.

Ekkora megmozdulás még nem volt a modern kori Németországban (...) ez nem cak egy tüntetés, ez annál sokkal komolyabb

– mondta a Visegrád Post újságírója a hírcsatorna Háború Ukrajnában című műsorában.

A 2024-es támogatáscsökkentések miatt tiltakozó német gazdák akadályozzák a forgalmat traktorjaikkal a berlini Brandenburgi kapunál 2024. január 15-én
Fotó: Clemens Bilan / Forrás: MTI/EPA

A tudósító úgy látja,

nagyon komoly elkeseredettség lett úrrá az embereken, nem kérnek a Scholz-kormányból, ezért sem véletlen, hogy megerősödött a német rendszerkritikus jobboldali párt, az AfD.

Scholz két év alatt tönkretette a német gazdaságot

Olaf Scholz német kancellár még csak a hivatali idejének felénél jár, de Európa legerősebb gazdaságát már az egyik leggyengébbé tette. A baloldali kormánykoalíció recesszióba taszította Németországot, miközben Ukrajnát nagy összeggel támogatja. Ebből lett elege a németeknek. A gazdák tüntetnek, a vasutasok sztrájkolnak, miközben egyre többen elszegényednek – írja az Origo.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában