Nemzetpolitika

2023.07.14. 16:58

Kövér László: a nemzetegyesítés stratégiai cél, Hazaváró Irodákat nyit a kormány

A nemzetegyesítés és a külhoni magyarságot érintő támogatások a jelenlegi, gazdaságilag nehéz időkben is tovább folytatódnak, továbbá új lehetőséget teremtenek a diaszpórából hazaérkezők számára: megnyílnak a Hazaváró Irodák azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen Magyarországra kívánnak települni - mondta Országgyűlés elnöke az AzÜzlet nevű portálnak adott, pénteken megjelent interjúban.

MW

Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Kövér László kifejtette: komoly eredménynek tartja, hogy a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Programmal és a hozzá kapcsolódó aktivitásokkal sikerült megerősíteni a külhoni magyar vállalkozókat. A szomszédos országok döntéshozói közül is egyre többen felismerik, hogy ez a helyi gazdaság számára is előnyös, mert minden egy forint külhonban elköltött gazdaságfejlesztési támogatás legalább két forinttal növeli meg a Kárpát-medence GDP-ben mért gazdasági teljesítményét.

A házelnök a nemzet határok feletti egyesítését kiemelt stratégiai célnak nevezte, azt is jelezve, hogy a nemzetegyesítést tovább fogják folytatni, és a külhoni magyarságot érintő támogatások is tovább folytatódnak. "De a jelenlegi helyzetben a fókusz most nyilvánvalóan nem az új nagyberuházások indításán van, hanem azon, hogy a meglévő erőforrásainkkal miként tudjuk megvédeni a már elért eredményeket, biztosítani a külhoni magyar intézményrendszer folyamatos működését" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy a külhoni magyarság életében meghatározó szerepet betöltő magyar szervezetek, intézmények, egyházak tevékenységének biztosítása továbbra is elsőbbséget élvez.

Kövér László kiemelte: miként a járványhelyzetben, úgy a háborús szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben sem szüntettek meg egyetlen nemzetpolitikai programot sem, "sőt vannak olyan területek, ahol még növeljük is a külhoni magyarság támogatását".

 

A kormánypárti politikus a legnagyobb eredménynek azt nevezte, hogy a külhoni magyar vállalkozókat sikerült megerősíteni. Több mint 60 ezer vállalkozás kapott fejlesztési forrást vállalkozásához a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program keretében. Ezek a vállalkozások nagyon nagy százalékban magyar embereknek adnak munkát, magyar családoknak biztosítanak esélyt a szülőföldön való boldoguláshoz - részletezte.

 

Kövér László szerint a másik fontos lépés az volt, hogy ezeket a megerősített vállalkozásokat egy olyan hálózatba szervezzék, amelyre a Kárpát-medencei gazdasági tér épülni tud. Példaként említette, hogy 2019-ben a Vajdaságból indított Nagyvállalkozói Mentorprogramnak köszönhetően már minden régióban kialakítottak segítő szakmai hálózatokat.

Azt látjuk, hogy ebben is jelentős előrelépések vannak. A szomszédos országokban is egyre többen belátják azt, főleg megyei, illetve régiós szinten, hogy ha az országukban működő magyar vállalkozások megerősödnek, akkor az az adott térség megerősödését is magával hozza" - mondta.

Kövér László újságírói kérdésre kifejtette: azt látják, hogy a helyi és regionális tudás és a helyi és regionális együttműködések jelentősen felértékelődtek az elmúlt időszakban. "... a magyar kormány azon dolgozik, hogy kialakuljanak, ahol pedig már működnek, megerősödjenek a magyar vállalkozások közötti együttműködések" - jelentette ki.

A diaszpórában élő magyarságra térve emlékeztetett rá:

2010-ben kifejezett célként fogalmazódott meg, hogy a diaszpórában élők is be tudjanak kapcsolódni a nemzet életébe.

"Eljutottunk oda, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk a diaszpórában élő magyarság szervezeteivel. A Magyar Diaszpóra Tanácsban - amelynek már csaknem száz ernyőszervezet a tagja - velük együtt hozzuk meg az őket érintő döntéseket" - közölte.

Szavai szerint, mivel a magyar oktatás "az egyik, ha nem a legfontosabb" megtartó erő a diaszpórában is, ennek megfelelően a hétvégi magyar iskolákra különös figyelem irányul. A másod- és harmadgenerációs fiatalok identitásának megőrzése és az anyaországgal való kapcsolatának erősítése is kiemelt cél - hangsúlyozta Kövér László.

Úgy folytatta: ennek érdekében is több program működik, köztük a Rákóczi Szövetség diaszpóra programja, amelynek révén több száz fiatal érkezik Magyarországra különböző nyári táborok, tematikus programok keretében.

"Ugyanakkor a fiatal nemzedék számára sok esetben a cserkészet jelenti az egyetlen kapcsolatot a magyarsággal, így a cserkészközösségeket is kiemelten támogatjuk: több beruházás, fejlesztés valósult meg az elmúlt években. Emellett a Diaszpóra Iskolatáborok a világ számos pontján kerülnek megrendezésre: tavaly is több mint négyszázötven táborozás valósult meg" - sorolta a házelnök.

Kövér László kiemelte: legalább ennyire fontos, hogy minden magyar, éljen a világ bármely pontján, itthon érezze magát Magyarországon, és tudja, hogy bármikor hazatérhet.

"... egy új lehetőséget is nyitnak a diaszpórából hazaérkezők számára: Hazaváró Irodákat nyitunk azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen haza kívánnak települni. Ezeknek az irodáknak a kialakítása, amelyek a kormányablakokhoz kapcsolóan működnek majd az ország több pontján, már folyamatban van. A lényege, hogy egyablakos ügyintézést biztosít majd minden hazatelepüléshez szükséges ügyben" - mondta az Országgyűlés elnöke azt is jelezve, hogy ez is egy eszköz a nemzet újraegyesítésének megvalósításában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában