Korszerűsítés

2022.05.14. 17:55

Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán (képek)

Átadták a budapesti M3 metróvonal központi szakaszán a felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat, így szombaton délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a metró a déli szakaszon.

A 3-as metró felújítása átível önkormányzati ciklusokon, kívül áll a pártpolitikán, az egész ország közös ügye - hangsúlyozta a felújított szakasz ünnepélyes átadásán Budapest főpolgármestere.
Karácsony Gergely felidézte, hogy a beruházás az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg.
A főpolgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, amiért elindította a projektet, megköszönte továbbá a főváros cégeinek és a kivitelezőknek az "elképesztő munkát", amellyel határidőre sikerült átadni a három állomást.
Mint kiemelte, a három felújított megállót akadálymentesítéssel látták el. Ez nemcsak gyakorlati kérdés, hanem egyfajta filozófia is: "Budapest mindannyiunk közös otthona" - fogalmazott.


Karácsony Gergely köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért is, hozzátéve: folytatni szeretné a párbeszédet a kormányzattal a következő metrófejlesztésekről.
A most felújított megállók sok kulturális idézetetet hordoznak: a Kálvin téri megálló Bartók Cantata Profanája előtt tiszteleg, a Corvin negyedben pedig a Star Wars filmekre utaló födémszerkezet alakult ki, amely a hiperűrugrást idézi meg - közölte.
Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító viszonylata, amely több utast szállít, mint a MÁV.
A most felújított három állomás az első szakaszban készült el, a vonal legmélyebb részén - mondta.
Tarlós István felidézte, hogy a 2017-ben kezdődött rekonstrukció három ütemben valósul meg: először az északi szakasz készült el Újpest és a Lehel tér között, majd a déli rész Nagyvárad tér - Kőbánya-Kispest között. A legnehezebb, középső szakasz rekonstrukciója 2020 márciusában indult.

KARÁCSONY Gergely; TARLÓS István
Tarlós István volt fõpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelõs miniszterelnöki megbízott (b) és Karácsony Gergely fõpolgármester beszélget az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepsége elõtt a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én
Forrás: Balogh Zoltán / MTI


AZ EU 2018-ban hagyta jóvá a nagyprojekt támogatási szerződését, a kormány töblettámogatásával együtt a főváros jelenleg mintegy 217 milliárd forintot fordíthat a megvalósításra. Ez Budapest utóbbi nyolc évének legnagyobb műszaki beruházása, amelyhez a kormány kezdettől támogatólag állt - ismertette az előzményeket.
Tarlós István elmondta, hogy 

a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák mind kiemelt jelentőségű állomások, amelyek teljes körű akadálymentesítéséről már az előző városvezetés megállapodott 2017-ben. Magyarországon itt készültek először közforgalmú ferdepályás liftek - hívta fel a figyelmet a mozgólépcsők mellé épült felvonókra.

TARLÓS István
Tarlós István volt fõpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelõs miniszterelnöki megbízott beszédet mond az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepségén a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én
Forrás: Balogh Zoltán / MTI


Ez a "nagyszabású és bonyolult mélyépítési feladat" két városvezetés és a kormány közös teljesítménye - hangsúlyozta Tarlós István.
 Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte annak jelentőségét, hogy "az elmúlt időszak legnagyobb közlekedési beruházása" során határidőre adták át a három megállót, noha a munkálatokat nehezítette a világjárvány, az ukrajnai háború és az is, hogy felújítás közben részlegesen működik a metró. A következő tíz hónapban még folytatódik a munka, és az M3 teljes vonalát 2023. március 15-én adják át a közönségnek - közölte Bolla Tibor.
A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint szombat délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a 3-as metró a déli szakaszon, de az állomás átépítése miatt a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények.

Borítókép: mozgólépcső a felújított Kálvin téri állomáson az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepsége napján, 2022. május 14-én (MTI/Balogh Zoltán)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában