konzultációsorozat

2021.06.19. 09:49

Trócsányi: eldördült az Európa jövőjéről szóló konferencia startpisztolya

A konferencia plenáris alakuló ülését szombaton tartják Strasbourgban.

Eldördült az Európa jövőjéről szóló konferencia startpisztolya – mondta Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Magyar Nemzetnek.

A szombati lapszámban megjelent cikkben a politikus úgy fogalmazott, hogy „a brüsszeli elit hamarosan találkozik a néppel”.

A következő hónapokban az EP, a nemzeti parlamentek, a kormányok és a civil társadalom képviselőinek százai próbálnak együttesen válaszokat találni az Európai Unió (EU) előtt álló kihívásokra.

A konzultációsorozat kimondott célja, hogy közelebb vigye az uniós intézményeket a polgárokhoz. Az EP delegációjában Trócsányi László és Gál Kinga képviseli a magyarországi kormánypártokat.

Trócsányi László szavai szerint a brüsszeli elit „úgy döntött, hogy demokratikus mezbe öltözik”. Megjegyezte: a képet jócskán árnyalja, hogy európai nép nem létezik, a különböző tagállamok polgárai nem közvetlenül az EU-hoz, sokkal inkább a saját országukhoz kötődnek.

„Azt gondolom, hogy nem lehetnek illúzióink, az európaiaknak ­vélhetően lesújtó a véleményük az EU elmúlt években nyújtott teljesítményéről. Az unió újabban ugyanis számos olyan dologgal foglalkozik, amihez igazából nincs köze, nincsenek hatáskörei a szóban forgó területeken. Az embereket pedig inkább az érdekli, hogy az intézmények miért nem képesek a sikeres vakcinabeszerzésre vagy a határok hatékony védelmére” – fogalmazott Trócsányi László.

Hangsúlyozta: nagy jelentőséget tulajdonít a konferenciának, de azt nem szeretné, hogy pusztán azért kerüljön fel a „demokratikus mez”, hogy kimondhassák: a polgárok a mind szorosabb integrációt szorgalmazzák.

„Ez önmagunk becsapása lenne. Nem szabad hagyni, hogy a konferencia végkövetkeztetéseit előre megfogalmazzák” – emelte ki.

Trócsányi László azt mondta, nyomásgyakorlást érez a brüsszeli intézmények részéről, amelyek elő akarják írni a tagállamoknak, hogy milyen irányba mozduljon el az ­integráció.

Megjegyezte: a tagországok körében teljesen eltérőek az elképzelések a kontinens jövőjéről. Egyesek föderalista Európát akarnak, mások a nemzetek Európája mellett állnak. Arról nem is beszélve, hogy a tagállamokban a polgárok is más-más módon gondolkodnak az unióról.

„Amint ideológiai terepre tévedünk, zsákutcába juthat az EU jövőjéről szóló diskurzus” – fogalmazott Trócsányi László.

A Fidesz politikusainak üzenete, hogy „az áldemokratikus mezt a realitás mezére kell cserélni” – jelentette ki, hozzátéve: „a brüsszeli buborék nem erőltetheti rá az akaratát a tagállamokra”.

Trócsányi László úgy vélekedett: a fősodor által antieuropéernek mondott pártok még nem lesznek Európa-ellenesek, csak mert más a víziójuk. Viszont nagyon könnyen kapják meg ezt a címkét – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában