Olvasó

2007.12.11. 03:29

A jelenleginél rosszabb aligha lesz, lassú javulás talán várható

Nincs már egy hét sem hátra az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény parlamenti elfogadásáig (esetleg elvetéséig), s nem akar tis ...

Szente Ottó

Nincs már egy hét sem hátra az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény parlamenti elfogadásáig (esetleg elvetéséig), s nem akar tisztulni a kép. Ami persze nem csoda, hiszen az egészségügyi reform sajnálatos módon hatalmi játszma játékszerévé vált, s így meglehetősen nagy körben sorscsapásként igyekeznek láttatni a tervezett változásokat. A politikailag kevésbé lecövekeltek körében pedig mintha sikké vált volna nem érteni, hogy mi is van kialakulóban. Azoknak a hangja, akik tényleg meg szeretnék magyarázni, hogy miről van szó, nem hallatszik ki a médiazajból. Mi igazítsa el így azokat, akik nem kormánybuktatási lehetőségként, s nem is hűségnyilatkozattételi alkalomként tekintenek az egészségügy átalakítására, hanem csak tudni szeretnék, hogyan lesz, mint lesz, ha lesz, de nem szívesen ásnák mélyre magukat vaskos tanulmányokban, s valami véletlen folytán a miniszter parlamenti expozéját is kihagyták.

A legtöbben arra kíváncsiak - tapasztaljuk magunk is, olvasóinkkal találkozva -, hogy miként érinti a változás őket személy szerint, a hétköznapok szintjén. Biztosítót kell választaniuk? De mi alapján és mikor? Hova kell majd menniük, ha megbetegszenek? Hogy lehetne jobb a rendszer a magántőke belépésével, amikor az profitot akar, következésképpen még kevesebb jut

a tényleges gyógyításra? És van rá garancia, hogy jobb lesz?

Hát garancia, az azt hiszem, nincs rá. De talán a rizikó sem olyan nagy. A sok-sok kompromisszum, toldozás-foldozás után körvonalazódó modellnek, úgy tűnik, az a legnagyobb kockázata, hogy nem lesz jobb, mint az eddigi. És csak benne van a lehetőség, hogy jobb legyen. Ha a magánbiztosítókat nem rettenti el a kormányváltás esetére beígért kiűzetés és tényleg beszállnak a rendszerbe, ha a verseny, lassan, évek alatt, valóban kialakul, mind a pénztárak, mind az egészségügyi szolgáltatók között, akkor előnyünkre válhat.

Az ellenzők éppen ezzel

a magántőkével riogatnak, akárha az ötvenes években a szivarozó, szelvényvagdosó burzsujokkal. Pedig hát

a csaknem fél évszázados szocializmus bennünket igazán megtaníthatott rá, hogy amiben nincs valódi érdekeltség, az nem is működik rendesen. Másfelől a törvénytervezet olyannyira körülbástyázza (a hatékonyság szempontjából már talán túlságosan is) a belépő magánbiztosítók jogosultságait, hogy nincs mitől tartani. A társadalombiztosításban való részvétel kötelező, a járulékfizetés jövedelemarányos, nem függ attól, hogy egészségesek vagyunk vagy betegesek, az igénybevétel pedig a szükségletnek megfelelő, nem befolyásolja, hogy ki mennyi járulékot fizet.

Hogy mit finanszíroz az egészségbiztosítás, mit nem, miért mennyit fizet a kórháznak, rendelőnek, azt éppúgy állami szervezetek döntik el mint most, ezek a dolgok csak annyiban kell hogy érdekeljenek bennünket, amennyire például az állami költségvetés tételeire vagyunk kíváncsiak.

A törvény életbelépését nekünk állampolgároknak észre sem kell vennünk. Bár az egészségpénztárak toborzásba kezdenek majd, vélhetően kínálnak ezt-azt, hogy elcsábuljunk, nem feltétlenül kell választanunk, maradhatunk annál a területileg illetékes pénztárnál, ahova az induláskor besorolnak bennünket. Háziorvost is szabadon választhatunk, mégis, az embereknek csak töredéke váltott az elmúlt években.

Apropó háziorvos. Az átalakítás megtörténte után is őt kell felkeresnünk, ha szaggat a derekunk vagy csipked az epénk. Vele köteles lesz szerződést kötni a pénztárunk. Nos, az orvosunk beutal majd bennünket arra

a szakrendelésre, amellyel megállapodása van a pénztárunknak. Mehetünk máshova is, ez esetben hozzájárulást kell kérnünk a biztosítónktól. Sürgősségi ellátás esetén természetesen nem számít, hogy az adott egészségügyi intézménnyel van-e szerződése a biztosítónknak, ezt ők majd megoldják egymás között.

Az igaz, hogy a pénztáraknak érdekük lesz, hogy minél kevesebbe kerüljön nekik az ellátásunk, de az is, hogy meggyógyuljunk rendesen, mert ha nem, újra csak költeni kell ránk. Az egészségügyi intézmények is spórolni akarnak természetesen, de egyszersmind elemi érdekük az is, hogy ne pártoljanak el tőlük a betegek, s rajtuk keresztül az egészségpénztárak. Ellenkező esetben akár tönkre is mehetnek.

Lehetne még folytatni, tartani lehet azonban tőle, a kérdéskör már végzetesen átpolitizálódott, túl sokan lettek, akik nem is kíváncsiak az érvekre. Ez a körülmény bizony nem biztat sok jóval.

Ezek is érdekelhetik