Zúzós zene

2019.04.11. 09:34

Telitalálat volt a Bullet For My Valentine koncertje

Idén már 21 éves a brit metalcore banda, akiknek 2005-ben jelent meg az első nagylemezük, rajta az egyik legnagyobb favoritnak számító és pályájukban a berobbanást jelentő Tears Don't Fall című dallal. A Bullet For My Valentine már jó ideje felnőtt, s ez a budapesti koncertjükön is érezhető volt.

Szaniszló Hajnalka

Sokan várták már április 10-ét, amikor is különleges koncertet tartottak a fővárosi Barba Negra klubban. A hazai előzenekar, New Friend Request egy aránylag fiatal (5 éves) metal csapat. Ahogyan az lenni szokott a support esetében, néhány számmal mutatkoztak be a Bullet For My Valentine-ra érkezőknek. A dalok között volt kifejezetten hatásos (Szakadék) és volt némileg gyengébb is, egy dalba még az ex-Voice-os Karai Anna is beugrott, és az énekes szimpatikusan bandázott is a közönséggel – de mivel ez egy élménybeszámoló és nem kritika, inkább a főzenekarra koncentrálok.

Matt Tuck énekes kiállása (főleg az övé) sokat változott az évek alatt. Amikor elkezdték ezt az egész zenekarosdit, még szinte kölyök volt, mára férfi lett belőle (és ez nem csak a szakállán látszik), hanem a hangjában is jelentős pozitív változásokat hozott. Lehet, hogy csak karcosabb lett, lehet, hogy megtanult vele bánni, de mindenképpen jó irányba mozdította el a koncerthangzást (miközben a zenekar többi tagjának érdemeit sem lehet elvitatni), de tény, hogy az énekes a legkarakteresebb forma, és így van ez jól.

Fotó: Török Hajni

Az első lemezük után nem sokkal kiadtak egy koncert DVD-t The Poison címmel, amit ugyan beszereztem, de egyszer sem sikerült végighallgatnom. Akármennyire is szeretem stúdióminőségben a BFMV dalait, az a DVD számomra hallgathatatlan volt, annyira sértette a fülemet a koncerthangzás, s most ezzel az emlékkel indultam a Barba Negrába, de nagyon örülök, hogy kellemesen csalódtam. A buli mind látványban, mind pedig – és ez sokkal fontosabb -

hangzásban és hangszeres tudásban is remekül össze volt pakolva, óriási fejlődésnek éreztem a korábbi korszakokhoz képest.

Persze, hamis hangok itt is voltak, és a koncert egy ponton mintha kicsit le is ült volna, de olyan nagy kedvencekkel, mint a Piece of Mine és a No Way Out, sikerült visszahozni a hangulatot. Nem is beszélve az este egyik – számomra legerősebb – daláról: a Suffocating Under Words of Sorrow (Wha Can I Do)-ról.

 

Érdekes volt látni a közönség összetételét is: azok, akik a kezdetektől hallgatják a zenekart és egy másik generáció, amelyik azóta felnőtt, ugyanúgy tudta élvezni a koncertet, mindezt úgy, hogy a csapat stílusa túl sokat nem változott az elmúlt években, még a tavalyi, Gravity lemezen sem.

Ami bejött, azon nem változtattak, de azt, amit a színpadon nyújtanak, jócskán felfejlesztették.

Igaz, a legjobb helyen álltam: tudatosan a keverő előtt, de ettől függetlenül is igaz, amit a hangzással kapcsolatban tapasztaltam, azzal együtt, hogy volt olyan dal, ami elég gyengére sikerült (The Last Fight) és olyan is, ami megdöbbentően nagyot ment a közönségnél, nem is gondoltam volna (Letting You Go).

Nyilván a “Bullet-Bullet” után jött a legnagyobb sláger, a Tears Don't Fall és a másik nagy bomba, a Waking the Demon zárta a teljesen kompakt koncertet, ami számomra újra a kedvencek közé emelte a csapatot és arra sarkall, hogy továbbra is kövessem őket. A Bullet For My Valentine egyébkén Európa-turnézik, holnap már Romániában tolják a felfrissült dallamos metalcore-t, amit még akkor is ajánlok hallgatásra, ha valaki nem annyira kedveli ezt a műfajt, mert dallamos hangzása szerethetővé teszi szélesebb közönség számára is.

 

Borítókép: a Bullet For My Valentine énekese

Ezek is érdekelhetik