Z Soós István festményei a nagykanizsai Kiskastélyban

Fa Ede

Z. SOÓS ISTVÁN
(1900-2002)

A művész 1900. augusztus 3-án született Nagykanizsán.

Előbb az Iparművészeti Főiskolát végezte el, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább.

Kaposváron talált otthonra. Rövidesen a somogyi város irodalmi és művészeti életének egyik kiemelkedő alakja lett.

1945-től éveken át a Rippl-Rónai múzeum munkatársa volt. Közben, mint kiváló restaurátor is fontos munkát végzett.

Kezdettől fogva nagy ambícióval dolgozott. Sok szép freskója, rajza, olaj-, tempera- és vízfestménye a naturalista, realista és az impresszionista formakultúra jegyeit mutatja.

Freskóművészetében Székely Bertalant követte, illetve az ő módszereit fejlesztette tovább, ha lehet, még nagyobb virtuozitással.

Olajfestményei alapján viszont abban a vonulatban helyezhető el, amelyik Ferenczy Károly nagybányai tevékenységével kezdődött és Szőnyi Istvánnal, Boldizsár Ivánnal, Halápy Jánossal folytatódott.

Később az absztrakt-nonfiguratív és a szürrealisztikus irányzatok szellemében is kísérletezett - és alkotott értékes műveket.

Mindenkor őszinte, humanista felelősségtudat vezérelte.

Együtt lélegzett a saját korával, de távol tartotta magát a művészet és a műpiac hatásvadász, vásári szellemétől.

Etikailag igényes művészetfelfogásának köszönhetően, sosem használta a szélsőséges irányzatok zűrzavaros módszereit és eszköztárát.

Bár országszerte voltak kiállításai, de ezek száma meg sem közelíti a hozzá hasonló tehetségű művészek szerepléseinek mértékét. Talán ezért kapott kevesebb figyelmet, mint ami mindig megillette volna. De lehet, hogy azért, mert távol tartotta magát a naprakész, efemer, képzőművészeti divatirányzatoktól - és az azokat körülzajongó, reklám-jellegű műkritika „jótékony” hatásaitól.

A nagy művész már túl volt a 60-ik életévén, amikor rátalált egy - csupán rá jellemző - organikus stílusra. A fák göcsörtös ágai, kérgük változatos formái, elszáradt csonkok, és a gyökerek formái nyújtottak neki – szürrealisztikus továbbalakítással - olyan hatásos álom-, vagy meseszerű emberi és állati alakzatokat, amelyekkel nagy történelmi és erkölcsi igazságokat fejezhetett ki - addig nem ismert leleménnyel és intenzitással.

Kár, hogy a nagy lokálpatrióta a nyugati műgyűjtőknek nem volt hajlandó eladni a képeiből. Így az európai visszhang – sajnos – elmaradt.
Művészetének igazi reneszánsza még várat magára...