Nagykanizsa

2007.06.11. 02:29

A tánc bűvöletében...

Nagykanizsa - A tánc volt a középpontban ezen a hétvégén: pénteken és szombaton is ezen művészeti ág előadói léptek színpadra. Kiskanizsán a Pitypang csoport, a Cserháti-csarnokban a Swans Balett csoport adott műsort.

Zalai Hírlap

A Móricz Zsigmond Művelődési Házban pénteken este a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti iskola kiskanizsai csoportjai léptek fel. A rendezvény a népművészet számos ágát is bemutatta az érdeklődők számára. Az épületbe betérőket például kanizsai kézművesek munkáiból nyílt alkalmi kiállítás fogadta, melyen bőrből készült termékek, szőttesek, fafaragások voltak láthatók.

A művelődési ház nagytermében pedig egymást váltották a színpadon a különböző kulturális produkciókkal fellépő csoportok. Elsőként palotást mutattak be a kiskanizsai fiatalok, majd vers, ének és rábaközi táncok következtek.

- Idén második alkalommal rendezzük meg ezt a Pitypang-estet - mondta a szervezői feladatokat vállaló Keppel Julianna. - A rendezvény során a hangsúlyt arra fektetjük, hogy megmutassuk: a népies motívumok kivétel nélkül szinte mindenben ott vannak, legyen az tánc, zene, vers vagy dal, s éppen ezért ezeket az értékeinket ápolni, őrizni kell.

S hogy a tánc mennyire változatos, azt bizonyította a szombaton este a nagykanizsai Cserháti-csarnokban a Honvéd Kaszinó Swans Balett csoportja által rendezett évadzáró gála is. Az esemény keretében ugyanis nemcsak a rendező csapat neve sugallta balettet láthatott a közönség, hanem más műfajok, így például a néptánc, a modern tánc jeles képviselői is bemutatták tudásukat.

- Immár nyolc év telt el azóta, hogy megkerestek az ötlettel: hozzunk létre egy tánccsoportot az intézmény keretein belül - jelezte Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója. - Az elképzelést megvalósítottuk, s a csapathoz négy évvel ezelőtt művészeti vezetőként csatlakozott Pulai Viktória táncművész. Azóta töretlen a fiatal táncosaink fejlődése, és mindennek eredményeként idén szinte nem telik el úgy egy hónap vagy egy hét, hogy ne lehetne ismét valamilyen ragyogó sikerükhöz gratulálnunk.

A mintegy másfél órás gálaműsorban a Swans Balett csoport szinte valamennyi fiatalja bemutatta tudását, de felléptek a galamboki Dívák is. A néptánc szépségéből adott ízelítőt Kócza Attila és fia, Levente. Az est fénypontjaként színpadra lépett a csoport művészeti vezetője is, Horváth Viktóriával az oldalán varázsolva el közönségét.Két nap alatt a tánc számos válfajából kaphattak ízelítőt az érdeklődő kanizsai fiatalok és felnőttek

Ezek is érdekelhetik