Lenti

2015.01.22. 18:20

A jó szőlőtermés reményében - Szlovéniából is érkeztek vendégek a Vince-napi pincejárásra

Lenti - Ha csurran-csöppen Vince, tele lesz a pince - tartja a népi időjóslás. A csütörtöki esős délelőttön megtartott Vince-napi pincejáráson ennek örültek a borosgazdák Lenti-hegyen.

Korosa Titanilla

Régi szokás, hogy ezen a napon a gazdák „Vince vesszőt" metszenek a szőlőben, és abból, illetve a jeles nap időjárásából próbálják megjósolni a következő szüret gazdagságát. Ehhez a naphoz kapcsolódó hagyomány az is, hogy a gazdák ellátogatnak egymás pincéjébe, megkóstolják és véleményezik egymás borát. Erre az időszakra már letisztulnak a legfrissebb borok a tavaly őszi szüretet követően, de természetesen nem csak az italok fogynak, hiszen megvágják a már kiérlelt füstölt szalonnát is.

 

A Vince napon vágott minta vesszőt pedig vízbe teszik, és mikor néhány héttel később az rügyezni kezd, levonják a következtetéseket az ez évi termésre.

Lenti-hegyen csütörtök délelőtt vette kezdetét a Vince-napi program, hagyományápoló gazdák részvételével, akik tizenegy pincét kerestek fel és ízlelték meg a tavalyi termést. A vidám hangulatú látogatásokon a bor mellett előkerültek az anekdoták és a házi pálinka is.

– Már tizenöt éve annak, hogy újjáélesztettük ezt a hagyományt – kezdte Horváth József, az idei Vince-napi pincejárás egyik szervezője. – Ahogy illik, ellátogatunk egymás borospincéjébe ezeken az alkalmakon, és megkóstoljuk egymás borait. Az idei alkalommal tizenegy pincét keresünk fel a résztvevőkkel, köztük a Szlovéniából érkezett kedves vendégekkel, és szeretnénk, ha ez a hagyomány megmaradna.

Tüske József esperes (balról) a hagyományoknak megfelelően kolbásszal kínálta a pinceszemle résztvevőit. A képen éppen Horváth József szervezőt (középen), valamint Marton Gyulát. Fotó: Kósa Róbert

A Kovács Lajos szőlőjében elvégzett ünnepélyes vesszővágás ceremóniájában a házigazda mellett Tüske József tornyiszentmiklósi plébános is közreműködött, aki áldást mondott a szőlőre – remélhetőleg ez is hasznára lesz a 2015-ös év termésének. A gondos gazdák pedig természetesen a házikolbászt sem felejtették el a szőlőtőre akasztani, valamint megvágni és megkóstolni, illetve borral is megöntözni a szőlőt. Mindezekkel a mozzanatokkal azt igyekeztek előmozdítani, hogy a gazda mellett a szőlő is hízzon, legyen minél bőségesebb a termés.

A pincejáráson elhangzott, hogy tavaly nem volt igazán jó a termés Zalában, a minőség és a mennyiség is hagyott kívánni valót maga után. Egyrészt a kedvezőtlen időjárás miatt, másrészt betegségek is pusztították a szőlőt.

– Pesszimisták voltunk szüretkor, hiszen sokszor esett az eső, keveset sütött a nap, ami a szőlőnek nem tesz jót – mondta Fülöp András borosgazda, akinél a program délutáni ebéddel zárult. – De a rossz előjelek ellenére a borok jónak ígérkeznek. Tavasszal kezdődik a borbírálatok időszaka, addig még van idő a kóstolásra és lehetőség arra, hogy javítsunk boraink minőségén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!