Lenti

2014.01.31. 17:50

Jelentős tartozás halmozódott fel

Lenti - A városi önkormányzatnak jelenleg nem áll rendelkezésére beköltözhető bérlakás – adott tájékoztatást Horváth László polgármester.

Gyuricza Ferenc

A városi önkormányzat vezetőjét Bogdán Antalné helyzete kapcsán kértük nyilatkozatra.

Horváth László kiemelte: a nő által korábban használt Kölcsey úti, 50 négyzetméteres, komfort nélküli ingatlan a város tulajdonában van, arra az ingatlan kezelőjével 2012. októberével kötött lakásbérleti szerződést az asszony élettársa. Az ingatlan elektromos árammal és udvari vízcsappal volt ellátott, ám előbbit a felhalmozott hátralék miatt kikötötte a szolgáltató, a vízfogyasztást pedig hasonló okból korlátozták.

A polgármester azt is hozzátette: a bérlő a kiszámlázott lakbért sem fizette, az általa felhalmozott hátralék jelentős. Emellett a lakást teljesen lelakták, az épületben az elemi karbantartási tevékenységeket is elhanyagolták.

A fentiek ellenére Bogdánék szociális támogatásra benyújtott kérelmeit folyamatosan pozitívan bírálták el, s az esedékes gyermekvédelmi támogatást is minden alkalommal határidőre, teljes összegben megkapták.

Horváth László szólt arról is: az önkormányzatot feladat a kiskorú gyermekek elhelyezését illetően terheli, így erről az időközben kialakult helyzet miatt a Napsugár Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat révén gondoskodtak is.

Előzmények:

Nincs hová menniük

Ideiglenesen otthonba kerültek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!