KUTYANAPLÓ - Shaquille szemével a világ - 2015. 04. 28.

Na, az úgy volt, hogy vasárnap lettem egyéves. Anya és apa körbepuszilgatott, felköszöntött, aztán meg takarítani kezdtek. Már éppen morgolódni akartam, hogy mi a f@szt csináltok ezen a jeles ünnepen, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen minden értem van. Segíthettem például cipőt pakolni. Persze, a lábbeliket nem mindig a jó irányba vittem , de nem szóltak rám, így aztán az enteriőr kialakításában végül is szabad kezet – illetve lábat – kaptam.

Aztán jött kedvenc háztartási eszközöm, a porszívó. Ha az előkerül, mindig előbújik belőlem a mélyen szunnyadó(!) rendvágy. Fogom ugyanis a porszívó kefés fejét, és próbálom irányítani, hogy minden porcicához eljussunk :) Ez így volt vasárnap is. Apa mondta, hogy inkább ne segíts, de nem tudott lebeszélni, így a normálisnál kicsit lassabban haladt a porszívózás, mert hát, ugye, rángattam egy kicsit

A takarítás körülményeit nem részletezem, a lényeg, hogy rend és tisztaság lett, utána elindultunk Kustánszegre. Anya ugyanis szeret hármasban kirándulni, apa pedig utálja azokat a helyeket, ahol emberek és más kutyák is vannak. Így az ő feladata, hogy kitalálja, hová menjünk, ahol ő sem nyűgös és nem káromkodik. Így esett a választása Kustánszegre, ahonnan a Kék Túra útvonalán eljutottunk volna Kislengyelbe, és vissza. De aztán végül a tavat kerültük meg, ami igazán jó szülinapi móka volt.

Először megijedtem, mert van a parton egy falatozó, ahonnan mennyei illatok jöttek, s a két éhenkórász – pünkösdig nem (nagyon) esznek szénhidrátot és nem isznak alkoholt – elkezdett álmodozni, hogy milyen jó lenne beülni oda. Verbálisan – ha lehet így mondani – elfogyasztottak több adag rántott húst, szűzpecsenyét és tejfölös uborkasalátát, de mondtam nekik, b@sszátok meg, kirándulni, túrázni jöttünk, ráadásul az én születésnapomon. Egyetek otthon, most meg menjünk. Így hát mentünk, körbe, a tó körül.

Először megijedtem, azt hittem beülünk a vendéglőbe, de aztán győzött az akaratom (Fotó: Varga Lívia)

A horgászat még nem érdekel, de kigugliztam, hogy van itt ponty, amur, süllő, csuka és keszeg, így hát nem véletlen, hogy lépten-nyomon pecásokba botlottunk. Persze, nem zavartuk egymás köreit, ők lógatták a kukacukat – szerintem mindenfajta értelemben -, mi pedig túráztunk, sétáltunk, beszélgettünk.

Aztán meg átmentünk több hidacskán is, kettő például a nádas sűrűjében volt. Na, ennek örömére apa politológiai képzésre fogott, és mesélte, hogy régen Orbán Viktornak az volt a szava járása, hogy akkor kell átmenni a hídon, amikor odaérünk. Hát mi odaértünk és átmentünk, bár először én kicsit idegenkedtem, mert ilyen alkalmatosságot még soha nem láttam. De ezzel még nem fejeződött be az OKJ-s tanfolyamom, mert történeteket kellett hallgatnom a dakota indiánokról, pontosabban olyan dakota közmondásokról, amelyek 1998 és 2002 között voltak forgalomban idehaza. Az egyik szerint: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!”

A hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk. És tényleg (Fotó: Varga Lívia)

Anya megnyugtatott, nem baj, ha nem értem, vizsgáznom úgysem kell, és valószínűleg szavaznom sem lehet 2018-ban, ezért bőven elég nekem a politikából néhány szamizdat dallamocska, amit ismerek. Például az az elkúrós rapszám meg a KDNP-t dicsérő boltos nóta

Szülinapi túránkon apa megint kiakasztott. Le is kellett ülnöm hozzá (Fotó: Varga Lívia)