Csibemeséről, Szeretemkanizsáról

S ti, apróságok, figyeltétek már a baromfiudvarban a kiscsibéket, hogyan élnek? Arról mesélt-e anya, apa, miért rőt a Mikulás bácsi szakálla? Skolik Ágnes színes történetei minden kérdésre megadják a választ.

– Noha sok esztendő telt el, még emlékszem azokra az időkre, amikor a gyermekeimnek meséltem esténként. Habár a világ sokat változott azóta, a mai kicsiknek (és a kicsit nagyobbacskáknak) is szeretnék olyan élményeket adni, mint amilyeneket az enyéim kaptak. Egy kis ringatást elalvás előtt, hogy érezzék: a képzelet, amit a mesék szárnyaltatnak, csodálatos dolog – vallja a Németországban élő, ám a magyar földhöz ezer szállal kötődő édesanya, nagymama és író,. Skolik Ágnes. Aki a betűvetés mesterségét ugyan sohasem tanulta iskolapadban, ennek ellenére is ontja magából a jobbnál jobb, életírta meséket, novellákat, verseket.

A mindennapok apró pillanataiból sző színes, érdekes sztorikat Skolik Ágnes
Fotó: Skolik Ágnes

– Majd tizenhét esztendeje, negyvenöt éves koromban ragadtam tollat, egyik pillanatról a másikra – idézte fel Skolik Ágnes. – Az első történet a kutyánkról szólt, a szeretteimnek kedveskedtem vele. Nagyon élvezték a bohókásan aranyos fabulát, buzdítottak a folytatásra. Majd írtam egy kisregényt is, akkor még csak a családomnak. Ezután viszont hosszú évekre elfeledtem a tollat s az írást. Amikor újra kezdtem, annyi vers és mese „halmozódott” fel bennem, hogy a könyvkiadás gondolatával is eljátszottam – összegezte Ágnes, aki a meséihez, verseihez, novelláihoz az ihletet olyan élményekből meríti, amikre a rohanó világban sokszor fel sem tűnnek. Volt arra is példa, hogy Ágnes meglátott egy csigát a fűszálon, és verset kanyarított belőle. Azt sem feledte el, milyen érzést váltott ki belőle, amikor látott világra jönni egy kiscsibét.

– Így született meg első könyvem, „A csodatermő fa”, ami egy mese – és versgyűjtemény. Ezt követte a Csibemese, melyben a történeteket illusztrációk is színesítik. Mindkettőt kisgyermekeknek szántam, ám – mint a visszajelzések híven tükrözik –a felnőttek is szívesen olvassák.

Ez pedig erőt és motivációt adott Ágnesnek az írás folytatására. Ugyanakkor az is, hogy irodalmi körökből is felfigyeltek munkáira, dicsérték történeteit. A kezdeti lépésekhez sok segítséget kapott Riersch Zoltán költőtől is.

Kisvártatva már nem csak meséket, verseket szőtt Ágnes. Egy pályázat jóvoltából a krimik világába is belekóstolt. Novellája, amely izgalmasan, ugyanakkor vér és túlzott morbid szálak nélkül, tálal egy szövevényes bűntényt, a Kurtakrimi antológiában jelent meg.

Emellett más műfajban is névjegyét hagyta az írónő.

– A Szeretemváros című könyvben több mint harminc szerző mutatja be történetét, saját „szeretemvárosát”. Én Nagykanizsa iránt táplálok gyengéd érzelmeket, hiszen ott éltem húsz évig. A csodálatos városnak ma sem tudok hátat fordítani. Az említett kötetgyűjtemény szintén pályázatra készült. Hasonlít az útikönyvekhez, ám van bennük cselekmény is. A történet egy fiúról és egy lányról szól.

Egy másik pedig arról, „Hogyan születnek a nagymamák?”. Ebben az unoka-várás örömeit ecseteli az írónő. A lelkében rejlő érzéseket, amik a nagyi-lét csodáiról szólnak, idén vetette papírra Ágnes. Emellett újabb gyerekkönyve is készülőben van, illetve a felnőttek számára írt Olasz vacsora című munkáját is hamarosan kézbe vehetik az olvasók.

– Ez a kötet pont olyan lesz, mint az olasz ételek – nevetett. – Aki evett már belőlük, jól tudja: finomak, színesek, változatosak, nem fekszik meg az ember gyomrát. Az első részben a gyerekkoromba repítem vissza az olvasókat, míg a másodikban a jelen életemről, németországi élményeimről lesznek bőséggel történetek.

Ágnes elárulta: jócskán van még a tollában vagy épp’ a fiókjában szunnyadó történet, amelyekből előbb–utóbb az olvasók is „csemegézhetnek”. Elárulta: azért ontja magából a sorokat, hogy boldog pillanatokat adjon gyerekeknek, felnőtteknek, miközben a képzelet világába utaztatja őket, a betűk szárnyain.