Negan jött, látott és beverte az arcunk! - Spoilermentes The Walking Dead kritika

A nyitány sok amerikai és magyar fannál is kiverte a biztosítékot, mondván durvasága már átlépett egy határt. Nem árt letisztázni, hogy a The Walking Dead alapvetően Robert Kirkman képregényére épülő, horror, ismétlem horror sorozat! Ezért kicsit furcsának érzem ezt a bírálatot, hiszen ha az ember lemegy egy küzdősport edzésre, ne sértődjön már meg, ha valaki szájba vágja Valamint legyünk őszinték, az utóbbi évadokban, már kicsit túlságosan sok is volt a tengerentúli, „mézes-mázas happy end betét”. Gondoljunk csak Glenn-re, akinek már majdnem szétrágták az arcát, mégis sértetlenül tért haza. De feleleveníthetném bármelyik nagy háborúját kedvenc túlélőinknek, így például a Kormányzó, Terminus vagy épp a Farkasok elleni összecsapásokat. Mindig a „jó győzött, a gonosz pedig elnyerte méltó büntetését.” Hát a hetedik évad ennek az „andalítóan meseszerű” cselekménysorozatnak egy baseballütővel vetett véget.

A Walking Dead azért (is) emelkedhetett ki a rétegsorozatok közül, mert egyedülálló módon kidolgozott karakterekkel és remekül megírt, fordulatos cselekménnyel kalauzol minket egy világvége utáni környezetbe, ami pedig alapvetően izgatja minden ember fantáziáját. Az utóbbi 1-2 évadban már kisebb szerep jutott a zombik okozta veszélynek, ami érthető is, hiszen, ha mi élnénk éveken keresztül emberevőkkel a szomszédságunkban, valószínűleg nekünk is sikerülne megszokni a megszokhatatlant. Ugyanakkor a sorozat úttörő volt abban, hogy meg merje fogni azt a lelki, pszichikai folyamatot, ami egy embert, egy szűk életben maradt társadalmat visszalök az állatok, de sokkal inkább a bestiális gyilkosok szintjére.

Nem kell túl nagy történelemtudás ahhoz, hogy tudjuk, az emberiségnek nem kellett „zombivilágvég”, hogy értelmetlen és mondvacsinált okok miatt halomra gyilkolja egymást, vagy változatos módszerrel kínozza társait. Így annak az amerikai médiafigyelő testületnek üzenném (Parents Television Council), aki panaszt tett a nyitó rész brutalitása miatt, hogy a sorozat sokkal inkább ezzel a résszel adott nézőinek „valóságközeli” képet arról a képzeletbeli világról amibe már évek óta kalauzol el minket, mint az eddigi, „mindig valahogy megmenekülünk a végén” stílusú részekkel, évadokkal.

A hatodik évadot lezáró cliffhanger lehet, hogy egy fokkal több kérdést hagyott hátra, mint az ildomos lett volna. Ugyanakkor, ha ez volt az ára, hogy egy olyan feszültségekkel teli évadot kapjunk, mint amit az első rész előrevetít számunkra, biztos, hogy megérte! Mert bizony eljött Negan ideje, visszanyalt az a bizonyos fagyi, s, most először a sorozat története során, Rick és csapata alárendelt szerepben lehet, egy egész évadon át. A rész zseniális látványvilággal dolgozik, drámai képekkel világítanak rá minket a rendezők, hogy itt (kis túlzással) egy új sorozat következik, mely fájdalmasabb és még mélyebb lelki vonalon mozog, mint bármelyik előző évad. Köröm rágva várjuk a folytatást, s, hogy egy klasszikust idézzek az első rész kapcsán: „nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket és könnyeket !”