Kultúra

2016.10.15. 13:43

A steampunk világában - Egy szerelmi történet Takáts Eszter új klipjében

Egy tőle eddig szokatlan, kissé steampunk jellegű klippel jelentkezett a napokban a zalaegerszegi gyökerekkel rendelkező Takáts Eszter és zenekara. A kisfilm alapját képező Bocsáss meg című dal szintén új, s egy jövőre várható dupla nagylemezt vezet fel.

Gyuricza Ferenc

A dal egy szerelmi történetet mesél el, és ahogy a szövege költői képeket alkalmaz, úgy a klip is szimbolikus pillanatokkal teli. A forgatásnak egy közelmúltban megnyílt budapesti steampunk stílusú étterem adott helyet, már önmagában ez is egy speciális atmoszférát ad a klipnek, de további ötletek fokozzák még a hangulatot. A film szereplőit a zenekar tagjai maguk alakították. Eszter klipbéli partnereként a szájharmonikás Horváth Mihályt láthatjuk. A klip rendezője és egyben az operatőre-vágója is Kovács-Kunovics Tibor volt.

Az idei esztendő eddig igen jól alakult Takáts Eszter számára. A nyáron megjelent Árnyékban szívek című E.P.-je a 2016-os év egyik legjobb hazai produkciója lett, s a most megjelent új dal fogadtatása is igen jó. A Bocsáss meg egy új albumot vezet fel, Eszterék jövőre egy olyan dupla nagylemezzel szeretnének jelentkezni, aminek első korongján vadonatúj szerzemények kapnak helyet - köztük a címadó dalnak szánt Bocsáss meg -, a második CD-re pedig feldolgozások, régebbi Takáts Eszter-dalok átiratai, valamint az énekesnő számára új kalandot jelentő, a hip-hop stílusával kacérkodó számok kerülnének. Közben egy gyermeklemezen is dolgozott a csapat, ez utóbbi várhatóan még október végén napvilágot lát.

A zalaegerszegi gyökerekkel rendelkező Takáts Eszter, valamint az ismét megújult felállású zenekara (fotó: Szalai Csilla)

Takáts Eszter a nyár óta ismét megújult felállású zenekarral dolgozik. Régi kísérő-együttese, a Takáts Eszter Beat Band a gitáros Kirschner Péter távozása után alakult át - ekkor vették fel a Takáts Eszter és zenekara nevet -, most újabb változások következtek be. Az énekesnő mellett az említett Horváth Mihály szájharmonikás, továbbá Czimerman Csaba dobos, Giret Gábor basszusgitáros és Kosztin László gitáros található. Ennek a felállásnak éppen Zalaegerszegen volt a bemutatkozó koncertje, még a nyár folyamán, ám az énekesnő azóta már egy újabb koncertet is adott a zalai városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!