Kultúra

2015.06.24. 11:55

Székely Szilveszter kustánszegi származású táncművész a tanításban is örömöt lel

Zalaegerszeg - Lapunk időről-időre hírt ad a kustánszegi származású táncművész, Székely Szilveszter pályájának alakulásáról, hiszen a tavaly Junior Prima Díjjal kitüntetett fiatalember mindig szolgál újdonsággal.

Magyar Hajnalka

– Intenzív munkával telt az elmúlt fél év, két új felkérést kaptam a repertoár darabok mellett – kezdi Székely Szilveszter, a Bozsik Yvette Társulat állandó vendégművésze. – Az egyiket a Csizmás kandúr című gyerekelőadásban, amely a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült. Az egyik főszerepet, a molnár legkisebb fiát alakítom benne. A másik az Éden Földön című táncjáték, amit a Nemzeti Színházban mutatunk be szeptember 25-én. A mocsárban talált fiú, Hany Istók legendáját feldolgozó darabot Bozsik Yvette rendezi és koreografálja, a zene és a szöveg pedig Szarka Tamás, a Ghymes együttes egyik alapítótagja munkája.

Székely Szilveszter A varázsfuvola színpadi próbáján a Művészetek Palotájában.

A fáma szerint 1749 márciusában kapuvári halászok a hansági Király-tó egyik lidérces, mocsaras részén elfogtak egy 8-10 év körüli fiút. Az elvadult árva gyerek nem tudott beszélni, ám alkalmazkodott a lápi léthez, pucér bőre kéregszerűen megvastagodott, ujjai közt hártyák nőttek. Állítólag hódok fogadták be, az ő várukban vészelte át a teleket. Miután megtalálták, egy uradalomba került, ahol mindenki céltáblájává vált, így visszaszökött a mocsárba. Története számos írót megihletett, Jókai Mór is emléket állít neki Névtelen vár című regényében.

Udvaros Dorottya társaságában. A Kossuth-díjas művésznő jelölte a Prima-díjra. Fotó: Horváth Judit

Hany Istók (a hany ősi, finnugor eredetű, már nem használt szavunk, jelentése mocsár, láp) legendájának feldolgozása érdekes csavarral szolgál, a láp lakói – a kócsag, a farkas, a sas – érthető nyelven szólnak a közönséghez, míg a civilizált emberek, akik később lecsapolják a mocsarat, s véget vetnek az édennek, halandzsa nyelvet beszélnek.

– A darab a természet és a civilizáció küzdelmét ragadja meg, rendkívül izgalmas feladat, már zajlanak a próbák – folytatja Szilveszter.

Ugyanígy felvillanyozza, hogy jelentős előrelépést könyvelhet el a versenytáncosok balett oktatásában is, ami szívügyévé vált.

– Az év elején a latin-amerikai táncok hétszeres magyar bajnok párosa, Andrea Silvestri és Váradi Martina hívott meg felkészítő tréninget tartani a párosoknak. Ezen túl, trénereik javaslatára egy Ausztriában élő páros is elkezdett hozzám járni.

A nyár mozgalmasnak ígérkezik. Keszthelyen a Hét boszorka című koncertelőadással nyitják meg a XVI. Keszthelyi Nyári Játékokat, ahol ismét Básti Juli partnereként léphet fel. Emellett folytatja a tanítást, mégpedig versenytáncosok felkészítő edzőtáborában.

Székely Szilvesztert két éve beválasztották a La femme magazin által indított 50 tehetséges magyar fiatal programba, most pedig visszahívták, hogy immár diákmentorként segítse az újabb talentumok munkáját. A Tehetség Piactér programban szintén nem először vállalt mentor szerepet, táncos patronáltja immár Londonban kezdheti meg tanulmányait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!