Kultúra

2015.04.10. 14:50

Magyar Költészet Napja - Lelket megérintő, szívhez szóló varázslat

„A vers az, mit mondani kell” – írta Kányádi Sándor. A költészet, a rímek, a művészien csiszolt gondolatok mindannyiunkra másként hatnak. Április 11. József Attila születésének – idén 110. -évfordulója a Magyar Költészet Napja. Most prózában vallanak a költészetről olyanok, akiknek életükben meghatározóak a versek.

Keszey Ágnes

Dr. Cséby Géza irodalomtörténész, költő. Tudományos és prózai alkotásai mellett több verseskötete – köztük gyerekeknek szóló is – megjelent.

Hinger Tamás, a keszthelyi Vajda János Gimnázium irodalomtanára, több fiatalt terelt az irodalom felé, mint például azt az ifjú költőt, akivel szintén beszélgettünk, és aki neki mutatta meg első verseit.

Ő Gál Soma. Sármelléken nőtt fel, jelenleg az ELTE magyar – portugál szakán tanul. Az Apokrif irodalmi folyóirat szerkesztője. Bár főleg prózai műveket ír, de verseit is ismerheti a zalai közönség: a Keszthelyi Múzsa antológiában is olvashatunk tőle.

Király Erika Radnóti-díjas versmondó. Mindennapjait is irodalom tölti be: a hévízi könyvtárban dolgozik, szabadidejében rengeteget olvas és tolmácsolja a költői gondolatokat.

Velük beszélgettünk mindarról, amit a költészet jelent: gondolatokról, érzésekről, csodáról.

– Mindannyiuk életében, mindennapjaiban meghatározóak a versek. De hogyan kerültek közel a költészethez?

– A családból hoztam az irodalom, a költészet szeretetét. Édesanyám lengyel volt, az ő ága kimondottan művészág volt, írók is voltak közöttünk. Amikor még nem tudtam olvasni, magyar és lengyel könyveket olvastak fel nekem nagyszüleim, szüleim. Egyrészt talán a gének, másrészt a neveltetés kapcsán is kialakulhatott. Nagy könyvtárunk volt otthon. Talán ez indított el, hozott közel a költészethez. Első gyerekkori verseim szerelmes versek voltak, ezeket ma már nem igazán nem vállalnám fel, de a szívemből jöttek. A költészettel való foglalkozásomat azonban a műfordításokhoz tudnám kapcsolni, ezek voltak az első lépések. Később kezdtem el írni, és jelentek meg verseim antológiákban és önálló kötetekben. – idézi fel Dr. Cséby Géza.

Dr. Cséby Géza. Fotó: Keszey Ágnes

– Hat éves koromban elolvastam az Egri csillagokat és azóta folyamatosan olvasok. Ma már inkább a próza áll hozzám közelebb. De azt hiszem, manapság a versolvasás kevésbé jellemző. Bár érdekes jelenség, hogy a közösségi oldalon nagyon sűrűn lehet találkozni versekkel. Lehet, hogy nem a költészet van válságban, hanem az a médium, amely eddig a verseket közvetítette. Ha a vers megtalálja a maga közvetítő közegét, akkor újra népszerű lesz. Egyre ritkábban fogunk nyomtatott könyvet a kezünkbe: a költeményeket is inkább interneten, okostelefonon olvassuk – digitális formában találkozunk velük. A lényeg nem veszik el, csak a hordozó más. A verssel való találkozás élménye pedig a hordózótól független. Míg ma egy pályakezdő költő kötetét 500 – 1000 példányban adják ki, addig például egy kortárs irodalmat bemutató közösségi oldalnak több, mint tízezer követője van. A nyomtatott versnek nincsen ennyi olvasója. De nekem jobban esik a könyvet a kezembe fogni – vallja Hinger Tamás.

– Nagy szerencsém volt, édesanyám irodalmat tanít, ezért rengeteg meséskönyvvel kerültem kapcsolatba. Nem csak játékokat, hanem versesköteteket, könyveket is kaptam születésnapomra. Bár a gimnáziumban matek szakra jártam, ott kezdtem el verseket írni. Első műveimet Hinger Tamásnak mutattam, ő bátorított, segített a pályán való haladásba. Írásból ma már megélni szinte lehetetlen, ezért választottam a magyar szak mellé a portugál nyelvet, de egyre inkább az irodalom felé vonz minden. Az Apokrif prózai rovatát szerkesztem januártól, egyre nagyobb szerepet játszik az életemben az irodalom. – mutatkozott be Gál Soma.

– A Kiskakas gyémánt félkrajcárja az első emlékem. Az óvodában én voltam a mesélő és nagyon sokat számított, hogy így jobban benne voltam a történetben, mint a többiek. Nagyon sokat jelentett Anyu hozzállása, aki adta a kezembe a versesköteteket, indított el az első versmondó versenyeken, amelyeket megnyertem és mentem tovább. A kezdeti sikerélmények biztosan nagyon sokat számítottak. De a vers nem csupán arra való, hogy elmondjuk. Hogy mit jelent nekem? Ez nagyon összetett dolog. Egyszer, tizenéves koromban fogalmaztam meg, amikor sokat gondolkoztam azon, hogy az ember miért mond verset. Arra jöttem rá, hogy ez olyan dolog, ami által segíthetünk abban, hogy az ember tudatosítsa magában a lelkének a szebbik felét. A költészet hatalmas szépség: azt gondolom, hogy bárki, abban a pillanatban, amikor befogadja a költészetet, akkor biztosan nem rossz ember. Sokkal jobb lenne minden, ha mindenki többet foglalkozna a versekkel, a költészettel, ennek egészen különös hatása lenen a világunkra. Én örülök annak, hogy a vers kezd divatba jönni. Én nem szeretem a szellemi sznobizmust, én azt gondolom, hogy mindenkinek joga van saját mércéjével elfogadható szinten találkozni a költészettel: ezek az értékek nem kerülhetnek például az értelmiségi kör kizárólagos tulajdonában, mert mindenkinek joga van ehhez, ezért jó, hogy a facebookon, interneten, mindenhol verselünk – véli Király Erika.

Király Erika. Fotó: Keszey Ágnes

– Költemény: ritmus, rím, gondolat, érzések: vajon mi a fontosabb? A Költészet Napját ünnepeljük, de valójában hogyan lehetne megfogalmazni, mi is a vers?

Cs. G.: - Egy olyan rövid, vagy viszonylag rövid, pár mondatos közlendője a költőnek az olvasóval, amit meg lehetne írni egy három kötetes regényben is, de ő abban a néhány sorban, versszakban sűrítetten mondja el; kicsit átvitt értelmű is.. A vers az ember lelkére, szívére, agyára ható valami. Verseket általában nehéz úgy olvasni, hogy leveszek egy verseskötetet a könyvespolcról és elkezdem az ötödik oldalnál, végig olvasom a nyolcvanhatodik oldalig. A verset az ember mindig megtalálja. Megtalálja azt a könyvet, abban a könyvben azt verset, ami pillanatnyilag az érzelemvilágához, lelkéhez a leginkább kapcsolódik. Miután elolvasta, talán hangosan is magának, akkor egy kicsit több lesz ezáltal önmaga is. Mindenképpen az lényeg, hogy többet ad, mintha csak az ember önmagában elgondolkozik. Segítséget ad ahhoz, hogy az ember a világot könnyebben el tudja viselni.

H.T.: - Szerintem nincsen jó definíció, mert bármit mondunk róla, kicsúszik az ember keze közül. Ha azt mondjuk, hogy van kötött ritmusa, akkor ez sokszor nem így van, ha terjedelmet rendelünk hozzá, azt sem lehet. Nyilván egy eposz vagy egy epigramma is vers. Én azt szoktam mondani a diákoknak, hogy az a vers, amit nem faltól- falig nyomtatnak az oldalon, hanem kicsit szűkebb, a szokottnál nagyobb a margó. De ez teljesen formális, nyilván ez sem ragadja meg a vers lényegét. Kérdés, hogy mennyire fedi át egymás a líra és a vers, de ez sem jó megközelítés. Azt lehetne mondani, hogy az a rövid szöveg, ami elemi erővel hat rám, de nem tudom megmondani pontosan, hogy mivel, mert nincsen cselekménye, nincsen meghatározható térbeli, időbeli világa, megfoghatatlan módon találja el a lelkem közepét. Ha ez működik, akkor költészet. Az is vers, amit a gyerekek írnak, amit a fűzfapoéták faragnak, de az igazi költészet ezen túlmutat.

G.S.: – Ezen sokan gondolkoztam, hogy hogyan is lehetne megfogni. Ma már felhígult a vers műfaja, főleg a slamp poetryvel (rapszerűen előadott szövegek), melynek ellenzője vagyok, de nem radikálisan. Ígéretes tehetségek voltak az első slamp poetrysták, akik azért hozták létre ezt a műfajt, hogy felhívják a figyelmet saját köteteikre, de legtöbbjük már évek óta nem adott ki saját könyvet.

Gál Soma. Fotó: Keszey Ágnes

A vers az intelligens és kreatív emberek szomját elégíti ki: vers rímekkel vagy szabadon, de bizonyos kulturális igénynek meg kell felelni.

K.E.: - Valami összesűrítése a dolgok mögöttesének, Varázslat, a szavak mágiája, valami tényeken túli, megfoghatatlan, de mégis megfogható, ami hat ránk, ami biztos, hogy változtat is rajtunk, ami hat a szívünkre.

– Amikor szembetalálkozunk, ismerkedünk, magunkba fogadunk egy verset, mennyire fontos az, hogy ismerjük magát a költőt, az életét, azt az életszakaszt, amelyben írta, vagy csak az számít, hogy nekünk mit mond a költemény, hogyan hat ránk?

Cs. G.: Amikor én olvasok egy verset, az a lényeges, amit olvasok, hogy hogyan fog meg. Abban a pillanatban talán nem annyira érdekes a költő társadalomba való beágyazottsága, élete, sorsa. De hogyha elő is akarja adni valaki a verset, akkor mélyebbre kell ásni, meg kell ismerni a költő életét, a körülményeit, amikor írta, miért, hogyan írta. Azt hiszem, akkor a visszaadása sokkal hitelesebb.

Amikor én írok, akkor spontán alkotok: valaminek kell lennie, ami megfog, ahhoz fogalmazom meg a gondolatokat. Van, amikor csak néhány sor jut az ember eszébe, van, amikor egy felépítmény is, és erre aggatom rá a verssorokat. Nagyon érdekes, mert a versírásban van, amikor a költő akár négy sorban is el tudja mondani, amit akar, van, amikor a versírás sodra magával ragadja, egyre több gondolat jut eszébe, amit papírra vet. A tartalmon túl nekem a forma is nagyon fontos. Műfordításnál meg kell érteni, hogy a költő mit gondolt – bár idézve Arany Jánost: „Gondolta a fene”!

H.T.: -Az igazi költészetnek meg kell állni a saját lábán, függetlenül attól, hogy ismerjük, vagy nem a keletkezésének a hátterét, a szerzőjét. Ha semmit nem ismerünk és úgy is hat, akkor biztos költészet. Ugyanakkor a háttér ismerete gazdagítja a megértést. Nyilván, ha Radnóti életét nem ismernénk, nem tudnánk pontosan értelmezni a késői líráját – tehát a keletkezési körülmények is nagyon fontosak adott esetben. Azt tudni például, hogy Kosztolányi Dezsőnek miért fáj az élet utolsó éveiben, mi ennek a háttere, miken ment keresztül: a lényeghez ugyan nem sokat ad hozzá, de még érdekesebbé teszi. Az oktatásban olyan vivőanyag, ami segít megérteni a verset.

G.S.:- Én nem szeretem, ha egy versemet úgy olvassa valaki, hogy találgat, hogy kiről és miről, milyen életszakaszában írtam. A legtöbb ember nem azért ír verset, hogy saját élményét adja vissza, hanem hogy maradandó élményt adjon másoknak. Nem önreklám. A cél az, hogy olyan érzést keltsen az olvasóban, amelyet vagy érzett még, vagy érzett: a vers visszahívja az emlékeket és nosztalgiával tölti el az olvasót.

K. E. : - Kezdetben mindenképpen az, hogy ránk hogy hat. Én azt gondolom, hogy ez egy folyamat. Méri az embernek az igényszintjét is. Én például a barátaimmal kamaszkoromban sokat játszottam versekkel. A nappaliban ott volt egy hatalmas fadoboz, melyben millió és millió idézetet lehetett találni. És bárki, aki belépet a lakásunkba, húzott belőle egyet, és az egy üzenet volt neki. Vagy játszottunk olyat., hogy van a kezemben például egy Weöres Sándor kötet, és azt mondom: „Weöres Sándor, Weöres Sándor, mint üzensz?”, majd felcsaptuk a könyvet, és felolvastuk a verset. Mindenki akarva, akaratlanul megtalálta akár a képzelt, akár a valós üzenetet. Ez a lényeg, hogy a valaki a verseket megpróbálja összekapcsolni önmagával. Ekkor szinte még mindegy, hogy azt ki írta.. Ha szép, ha be tudom fogadni, akkor célt értünk vele. Persze, ha sokat olvasok egy költőtől utánajárok, felfedezem, mert szeretni csak úgy lehet valakit, ha ismerem is.

- A költészet végtelen világában vajon van-e kedvenc verse azoknak, akiknek mindennapjait az irodalom, a költészet fonja át?

Cs.G. -Általában kedvenc költőim vannak: a magyarok közül: Arany János, Radnóti Miklós, József Attila, Ady Endre, Nagy László, Takács Gyula, Weöres Sándor, és még sokan, akik nélkül nem is tudnám elképzelni az életemet. Általában azok a versek állnak hozzám közel, melyekben felfedezem azt a mondanivalót, mely az én életemet is meghatározza valamilyen formában. Ami mostanában újra nagyon megragadott, amikor készültem a Költészet napjára: Nagy László: Ki viszi át a szerelmet – ez egy csodálatosan szép vers, mely a múlt, a ma és jövő emberének is szól.

H.T. : - Kedvenc versem vagy nincsen, vagy nagyon sok van. Nehéz lenne mondani. De ha nagyon kellene, akkor a Hajnali részegséget mondanám, de holnap biztosan mást választanék.

Hinger Tamás. Fotó: Keszey Ágnes

G.S.:- József Attila: Thomas Mann üdvözlése az egyik nagy kedvenc. Nagyon megfogott, hogy mennyire kirekesztve érezte magát és hogyan talált meg magának mégis egy szerzőt.

Legnagyobb hatással Utassy József: Zúg március című verse ragadott meg meg, igaz, először Dinnyés József feldogozásában találkoztam vele, még középiskolásként. Megfogott a dallam, aztán a vers is, és nagyon sokszor elolvastam. Akkor elhatároztam, hogy interjút készítek vele a Vajda iskolaújságba, de egy hónap múlva hallottam halálhírét.

K.E. - Korszakok vannak. Tizenévesen kezembe akadt Szabó Lőrinc: Vers és valóság című kötete, melyből azt is megtudjuk, hogyan született a vers. Végtelenül izgalmas volt, akkor nagyon – nagyon szerettem. Aztán sosem véletlen, hogy melyik életszakaszomban ki talál rám, vagy kire találok rá. De Szabó Lőrinc örökre megmaradt, aztán volt Ady-korszak, Weöres Sándor, Nagy László. Aztán voltak olyanok, akik nagyon sokat jelentettek: például Szécsi Margit, Takács Zsuzsa is nagy kedvenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!