Svéd könnyek - Czegő Teréz Az asszony a frontont vitte Malmőbe

Akik látták már, tudják, hogy nehéz megindultság, sőt könnyek nélkül végighallgatni a Polcz Alaine író, pszichológus (1922-2007) könyvéből készült, s a zalaegerszegi társulat tagjának puritán eszköztárú interpretálásában elénk tárt színházi estet. Akinek még nem volt ideje megnézni, csütörtök este hétkor megteheti. (Ady u.10.sz.)

A második világháború hátországi vagy épp frontvonalbeli csatákon kívül eső borzalmait asszonyszemmel láttató darab a gyerekek, az idősek, a nők által elszenvedett sérelmeket plasztikus még egyszerű nyelven közvetíti a néző számára, minél közelebb van időben ahhoz a korhoz, annál kevésbé vonhatja ki magát a mély és erős hatás alól.

Így voltak ezzel a minap a svédországi Malmőben az ott működő magyar klub tagjai. Március 7-én ugyanis előttük játszotta Czegő Teréz az erdélyi helyszíneket is idéző darabot.

Utóbbi körülmény sok szempontból fontos. Egyrészt ő maga is onnan származik, másfelől Polcz Alaine is, ráadásul pedig még a vendéglátó-meghívó Lakatos Júlia is. A malmői magyar közösség vezetőjével még Temesvárról ismerik egymást. A világhálónak köszönhetően értesültek a Svédország legdélibb csücskében lévő, ám egy Koppenhágába átvezető hosszú viadukt és tengeri alagúttal büszkélkedhető városban a monodráma bemutatásáról.

– Igyekeztem hasonló miliőt megidézni, bár a zongorán közreműködő Máriás Zsolt itthoni elfoglaltsága miatt nem jöhetett velem – mesélte érdeklődésemre Czegő Teréz. – Bizony láttam könnyeket a szemekben, amíg a háborús borzalmakat elbeszéltem, de az utána következő fogadás és beszélgetés is tartogatott meghökkentő és szép meglepetéseket számomra.

Az asszony a fronton pillanatképe. Czegő Teréz Máriás Zsolttal

A 280 ezer lakosú tengerparti városban maroknyi magyar él, jobbára idősebbek.

– Én is zalai vagyok, kanizsai, mondta az egyik néző, én naív meg azt hittem, most utazott oda. Hát nem, hanem harmincöt éve – idézte a váratlanságokat a színésznő.

– Én meg ott vagyok a Szamos partján, amiről az előbb szó volt – köszöntötte a másik hallgató, mintha nem is negyven éve hagyta volna oda a kolozsvári folyópartot, hanem most is ott élne.

De ez még csak a kezdet volt.

– Megismersz Terike?, jött elém az egyik hölgy. Nem, sajnos nem. Pedig tőlem vitted a könyveket gyerekkorodban. Jézusom, képedtem el, tényleg, hitetlen, de az én erdélyi falum Uzon könyvtárosa, Ilona állt előttem ott a malmői klubban. Aki ma már Gödriné Bedő Ilona – újságolta élményét Czegő Teréz.

(Uzon Sepsiszentgyörgytől 9 kilométerre fekszik.)

A művésznő a tengerbe alábukó Öresund híd előtt március 8-án

A malmői magyar klub igyekszik őrizni a hagyományokat, megtartja a jeles magyar ünnepeket is.

– Láttam náluk például osztovátát, nem gondoltam, hogy épp ott fogok. Hogy mi az? Szövőszék.

Sok idő nem jutott Malmőre, de arra felfigyelt, hogy minden ablakban lámpa ég. Ez a szokás a tengerészetre utal vissza: azért tettek lámpát az ablakokba, hogy az érkező hajós lássa, otthon vannak az övéi.

– Svéd szokás, de az ottani magyarok is betartják ma is, pedig már nincs funkciója.

Ha minden igaz, Czegő Teréz monodrámájának sikertörténete hamarosan folytatódik. Újra útra kelhet, a testvérvárosi kapcsolat révén hazafelé. Azt mondja, ne kapkodjunk, ha valósággá válik, akkor hiszi el.