A boldog békeidők tipikus karaktereivel

A doktor úr Molnár Ferenc nemcsak első, de egyben legtöbbet játszott színpadi műve is. 17 éve egyszer már bemutatta, s most újra repertoáron tartja a budapesti József Attila Színház, áprilistól rövid ideig szerepelt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház kínálatában is, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában viszont 2011 óta folyamatosan látható, így jutott el a közelmúltban a magyar nyelvű bérletes színházi sorozat második előadásaként a Muravidékre is.

A lendvai évadot szervező Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet egyik legnagyobb érdeme, hogy nem az alkalmi (hakni)társulatok aktuális kínálatára alapoz, hanem rendszerint az ország legjobb kőszínházainak sikeres és kellőképpen bejáratott előadásaival lepi meg a muravidéki, illetve részben zalai közönséget, hiszen a lendvai előadásokra jegyet váltók között egyre több az anyaországban élő színházkedvelő.

Maga a darab nem túl bonyolult történetet dolgoz fel a kor karakterei, a társadalmi ranglétrán felfelé lépdelni vágyó ügyvéd, az előléptetés érdekében mindenáron teljesíteni akaró rendőr, mellett a simlis tolvaj, s persze az unatkozó, éppen emiatt kalandra vágyó feleség, a módos család által felkarolt szépséges unokahúg, a szolgalelkű ügyvédbojtár, valamint a mindig gyanakvó társalkodónő is megjelenik benne. A karakterek tehát nem túl bonyolultak, mégis egy kellemesen szórakoztató vígjáték kerekedik a történetből. Ez persze a bohózatok olyan kötelező elemeinek köszönhető, mint a szerepcsere, a jellemvonások elnagyolása, vagy éppen a véletlen találkozásokra alapozó bonyodalom-halmaz.

Molnár Ferenc műve mai szemmel nézve talán kissé vontatottnak és kiszámíthatónak tűnhet, ám éppen a történet egyszerűsége adott lehetőséget arra, hogy ráfeledkezzünk a korabeli, polgári Magyarországot megidéző gyönyörű díszletekre, a míves beszédre és azon nyelvi leleményességre, mely a Molnár Ferenc által alkotott párbeszédeket még akkor is finommá teszi, ha kissé emelkedett hanghordozást kíván a szerep. Ebben a világban a Pécsi Nemzeti Színház Lendván is színpadra lépő művészei közül talán a sunyi, ám végtelenül elmés, azonban a karaktertől el nem várható módon megértően lelkiismeretes tolvajt alakító Lipics Zsolt és az egyenruhás merevséget némileg elnagyoltan, de éppen emiatt élvezetesen bemutató Rázga Miklós érezhette magát legotthonosabban. A kettősük helyzetkomikuma annak ellenére is az előadás csúcspontját jelentette, hogy az valójában a történet szempontjából nem bírt meghatározó jelentőséggel.

Molnár Ferenc korában, az úgynevezett békeidők éveiben az úri szórakozás ténylegesen úri volt, tehát megbotránkoztatás, trágárság, valamint erőszak nélkül próbáltak élményt nyújtani a színházi közönségnek. A rendező Tordy Géza akit a publikum inkább színművészként tart számon kiváló érzékkel ebbe az irányba tolta a darabot, tehát egyáltalán nem arra törekedett, hogy száztíz év elmúltával Molnár Ferenc gondolatait átformálja és újraértelmezze, csakis szórakoztatni akart, ahogy annak idején a szerzőnek is szándékában állt A doktor úr megalkotásával.

Az ügyvédbojtárt alakító Vidákovics Szláven és az unokahúg szerepében látható Vlasits Barbara az előadás egyik pillanatában Fotó: Gyuricza Ferenc