Kultúra

2012.11.11. 07:38

Angolt vagy németet?

Zalaegerszeg - Nem kérdés, hogy a magyar lakosság hadilábon áll az idegen nyelvekkel, és azt sem vitatja senki, hogy jó lenne ezen változtatni. Persze nem mindegy, hogyan. A héten nagy port kavart az egyik népszerű internetes portálon megjelent, az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiájával kapcsolatos írás, melyet aztán hamarosan cáfoltak az érintettek.

Péter Gyöngyi


Farkas Levente általános iskolában angollal kezdett, most német két tannyelvű osztályba jár, tehát második helyre szorult az angol, melyet azonban így könnyebben tanul. Mint összegzett, nem úgy fogalmazna, hogy német vagy angol, hanem német és angol.

– Úgy gondolom, nagyon kell a második nyelv is – mondta. Mátai Eszter azon a véleményen volt, mivel jobbára úgy ejtjük a szavakat, ahogy írjuk, jobb a némettel kezdeni: – A német nyelvtant ugyan nehezebb megtanulni de bizonyos szempontból logikusabb. – Ha valaki némettel kezd és komolyan veszi, az angolt is precízebben tanulja, jobban átlátja a dolgokat – értett egyet Bánfai Gábor. – Az angolt azért könnyebb akár felnőttként is elsajátítani, mert eleve több a külső hatás, gyakrabban találkozunk vele - fogalmazott Deák Milán. Példaként a számítógépek elterjedését, a technikát hozta fel. Ő angol két tannyelvű osztályba jár, számára a német a második nyelv. – Ahogy elterjedt a számítógép, úgy került előtérbe az angol – értett egyet az előzőekkel Varga Brigitta pedagógus, aki mindkét nyelvet oktatja. – Régebben kiegyensúlyozottabb volt a választás.

Szerintem mindenkinek magának kellene eldönteni, mi a számára fontos. Ha valaki megkérdez, én is azt ajánlom, hogy logikusabb a némettel kezdeni. Nem mindenki jár azonban gimnáziumba, ahol kötelező a két nyelv, szakközépiskolában, szakmunkásképzőben pedig miért ne tanulhatna valaki angolul?

Az ember pályaválasztási tervei is meghatározzák, melyik nyelv lenne számára az ideális.

– Ha Magyarország gazdasági kapcsolatait vesszük, lehet, hogy előnyösebb a német – vetette fel Milán. 

– Ha megnézzük a munkaerőpiacot, a némettel jobban boldogulhat egy szakmát tanult ember – folytatta Horváth László, aki németet tanít, de angolul is beszél. Az angol szerepe viszont felértékelődik, ha gimnáziumban, szakközépiskolában tanul valaki: kapuk nyílnak meg előtte, és az angol prioritását nem lehet vitatni. Emellé viszont előbb-utóbb fontos lesz a német is...



– Annak, aki messzebbre kacsingat, angolul kifizetődőbb megtanulnia, aki közelebbre, annak németül – összegzett a pedagógustárs, Schmidt Kilián. – Tavaly részt vehettünk egy nemzetközi diákszemináriumon Németországban, de hiába beszéltünk volna németül, csak angolul folyt a társalgás, hogy mindenki értse – mesélte el tapasztalatát Gál Fanni, aki német két tannyelvű osztályban tanul, az angollal is barátságban van, sőt, az olasz nyelvbe is belekóstolt. – Az olaszt a szavak szempontjából az angolhoz éreztem közelebb, de a mondatok összeállításánál nincs meg benne sem a németre, sem az angolra jellemző szabályosság. – Ha a németet tennék kötelezővé, szembe mennénk az európai tendenciával – jegyezte meg az angol szakos Gergály Gabriella tanárnő.

– Tizenkilenc uniós országban általános iskolai szinten is kötelező az angol, az EU-ban a lakosság 38 százaléka az angolt használja általános beszélgetéshez. Egyedül maradnánk, ha túlságosan előtérbe helyeznénk a németet. A környező országokban is fontos a német, de az angol is első. Mindemellett magam is azt mondom, először jobb németet tanulni, s különösen hasznos lenne ez a szakmát tanuló diákok számára. Annak, aki viszont tovább szeretne lépni, két nyelvre, sőt háromra lenne szüksége.






Az Eurobarométer nemrégiben, az uniós lakosság körében végzett közvélemény- kutatása szerint a legszélesebb körben beszélt öt idegen nyelv az angol (38 százalék), a francia (12 százalék), a német (11 százalék), a spanyol (7 százalék) és az orosz (5 százalék). Társalgási szinten a magyarok 35 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, ezzel a legrosszabb teljesítmény a miénk az Európai Unióban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!