Pogány Judit - Pedig én jó anya voltam

A Pedig én jó anya voltam című darab egy 1979-ben megtörtént kettős gyerekgyilkosságon alapul. A szerző, Vajda István szinkronrendező riportsorozatot készített a gyilkosságot elkövetett fiatalember édesanyjával.

Ez alapján szerkesztette és írta a dokumentumdrámát. Az Anger Zsolt rendezte darabot hat éve mutatták be a Pinceszínházban Pogány Judit előadásában. Nemrég a hévízi Monodráma Napokon láthatta a közönség.

– Sok fontos problémát elemez ez a mű, amelyben Molnárné elmeséli, mi történt a családjában a huszadik század elejétől – összegezte a hévízi előadás után Pogány Judit. – Ők is a falusi nyomorúság elől költöztek Budapestre, ahogy sokan a harmincas és negyvenes években, de mivel nem a saját közegükben éltek, nem tudtak talajt fogni. A gyerekeik már lényegesen többre és másra vágytak, mint amit a szüleik nyújtani tudtak nekik. Ekkor kerültek felszínre olyan problémák, mint ebben a családban, hogy az egyik gyerek nagyokat álmodott, de egyáltalán nem azt kapta az élettől, amire vágyott, a szülők pedig nem tudtak segíteni neki, mert túl nagy volt az értelmi és érzelmi különbség a két generáció között. Komoly kapcsolat nem volt közöttük, csak a nagy szeretet, de vannak helyzetek, amikor ez egyáltalán nem elég.

– Kiről mintázta Molnárné figuráját?

– A nevelőanyámról, Etáról, aki a darab bemutatása előtti évben, 2005-ben halt meg. Hasonló karakter volt, mint Molnárné, kicsi kora óta egész életében másokat szolgált. Gyerekként az apjára és a fiútestvéreire mosott és főzött, aztán cselédkönyvet váltott, és édesanyámékhoz került. Anyámék nagyon szerették, ezért megszűnt a cselédi munkaviszonya, és a szüleim szinte saját gyermekükként nevelték. Én nagyon késői gyerek vagyok, s a bátyám is az. Édesapám korán meghalt, édesanyám pedig kórházba került, s akkor Eta vállalta az összes teendő ellátását a családban, félig-meddig ő nevelt fel minket. Amikor felnőtté váltam, és gyermekem született, nélküle nem tudtam volna a színészi pályámat folytatni, mert rengeteget dolgoztam Kaposváron, az ország akkoriban legjobb színházában. Csodálatos szerepeket játszhattam el úgy, hogy Eta segített a fiam felnevelésében. A próbák során önkéntelenül jöttek Eta mozdulatai, az egész személyisége visszaköszönt. Csupa jó szándék volt, de mivel csak két elemit végzett, sok mindent nem értett a világból. Annyira tiltotta például, hogy színésznő legyek, hogy bár egy lakásban éltünk, egy egész évig nem köszönt nekem. Végül aztán lassan megbocsátott, és büszke is lett rám.

– Egyedül játszani a színpadon mekkora kihívást jelent?

– Ascher Tamással egyszer már megcsináltuk Beckett Ó, azok a szép napok című darabját, amelyben Winnie két és háromnegyed órán át szinte egyedül beszél a színpadon. Ismertem tehát ezt az érzést, s én rettenetesen szeretek egyedül lenni, de ez a szereptől is függ. Ha jó a szerep, partnerekkel is nagy élmény játszani, de ha rossz, legyen bár monológ, nem lenne jó előadni. Vajda István darabja viszont olyan erős, hogy nagyon szeretem egyedül játszani. Szakmai ajándéknak tekintem, hogy hat éve játszhatom egy olyan világban, ahol mindenki csak szórakozni akar, a musicalek és vígjátékok sokkal népszerűbbek, mint a drámák. Ma is nagyon aktuális ez a darab, amikor azzal vannak tele az újságok, hogy megfojtotta, feldarabolta, fejbe vágta, de abba nem gondol bele senki, hogy mit élnek át a bűnelkövetők hozzátartozói. Ez az anya, Molnárné sem tesz mást, csak az okokat keresi, és szinte beleőrül abba, hogy szeretné megérteni és felmenteni a fiát, de nem tudja.

– Milyen faladatokat kap mostanában, s van-e olyan szerep, amit még nem játszott, de szívesen elvállalna?

– Nemrég mutattuk be az Örkény Színházban Shakespeare A vihar című darabját, amelyben Arielt játszom. Fiatal koromban már játszottam, de most Bagossy László rendező direkt egy öreg színésznőre osztotta ennek a mozgékony, légies lénynek a szerepét. Gyönyörű találmánya a rendezőnek, hogy amikor Arielt a darab végén szabadon engedik, már egyáltalán nincs kedve elmenni, hiszen egy öreg színésznő, menjen talán nyugdíjba, s akkor mi lesz vele? Hamarosan pedig Kőszegre megyek, Znamenák István rendezésében játszom a Chioggiai csetepatéban, majd ősszel Mácsai Pál rendezésében a Tótékban alakítom a mamát. Az egész pályám úgy telt, hogy soha nem volt időm álmodozni szerepekről, mert jöttek a feladatok egymás után, és azokat kellett megoldani. Inkább azt tudom, ami már elment mellettem, Csehov Sirályában például nem alakítottam Nyinát és a Kurázsi mama címszerepe is nagyon érdekelt volna, de mindettől függetlenül borzasztóan sok szerepet kaptam, és mind csodálatos emlék. Nem játszottam ugyan Júliát a Rómeó és Júliából, de eljátszhattam Molnár Ferenc Liliomjában Julikát, ami életem egyik legszebb emléke.

– Bírja energiával a sok munkát?

– Azt nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, de elôadás után sohasem. Akkor mindig fel vagyok pörögve, s nagyon jól vagyok.

Ajándék ez a nap, kis Vuk

Pogány Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1944-ben született, színészi pályafutását a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, ahol csaknem három évtizedet töltött. Színházi szerepei mellett számos tévé és játékfilmben is szerepelt (Ajándék ez a nap, Szívzűr, Eldorádó), s az ő hangján szólalt meg a kis Vuk a nagy sikerű rajzfilmben. Pogány Judit jelenleg az Örkény Színház tagja.