Kultúra

2011.11.28. 17:39

Szeret együttes: muzsika, határok nélkül (videóval)

A zene nem ismer határokat - e gondolat hatja át a Szeret együttes első, Lajthától a Szeretig című lemezét, amit szombaton a nagykanizsai Magyar Plakát Házban mutatott be a formáció.

Steyer Edina

 - A lemezbemutató koncert anyagát legfőképpen Lajtha László, a hangszeres népzene kutatásának tyja által összegyűjtött hagyományok adják - mondta el a kiskanizsai származású Vizeli Balázs prímás, zenekarvezető, majd hozzátette: fellépéseiken, s így a lemezen is, a közép-európai tradicionális muzsikák széles skáláját vonultatják fel. Az erdélyi magyar, a román és a cigány népzene mellett szlovák, szerb, valamint horvát dallamok is felcsendülnek, és különösen becses zenei forrásként tartják számon Lajtha László 1914-ben fonográffal gyűjtött gyimesi csángó népzenéjét is. 


- Zenénk sokszínűsége is mutatja, mennyire egyetértünk, és magunkénak valljuk Lajtha László azon gondolatát, miszerint a népzene a nép lelkének legőszintébb megnyilvánulása - mutatott rá prímás. - Ez alapján pedig, egymás zenéjét megismerve képesnek kell lennünk megérteni, és megszeretni a mellettünk élő népek kultúráját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!