A ligeti srác emléke: Szécsényi László művei a Göcsej Múzeumban

A programnak a Göcseji Múzeum kiállítóterme adott otthont. A barátok, tisztelők nagy száma bizonyította, nem felejtették el a tavaly elhunyt, rokonszenves, szerény embert, aki már 60 éves is elmúlt, amikor 1999-ben rászánta magát az első tárlatra.


Szécsényi László egy Rózsaliget melletti pincelakásban született, édesanyja nevelte fel. Gyermekkorom meghatározó élménye: a liget virágai, lepkéi által megismert, egyre táguló természet. A göcseji táj életre szóló öröm-bánat röghözkötöttséggel marasztalt - írta önmagáról. E röghözkötöttségben azonban számára nem volt semmi keserű, másképp hogyan is futhattak volna ki a keze alól olyan akvarellek, mint a Feketerigók vagy a Tessék, vegyenek. A botfai hegy, s az ott álló öreg boronapince örök múzsaként szegődött mellé, csupasz ágakon felejtett almák, havas nádkúpok, szárnyukat táró varjak kínálkoztak témaként szeme elé. Különösen szerette e táj téli köntösét, a hófedte talicskák, megtört kukoricaszárak, görbe barackfák megörökítésével szelíden, csendesen üzent a múló élet szépségéről.


Leginkább akvarelljeit ismerjük, holott terrakotta kisplasztikákkal kezdte. Már gyerekként belemarkolt Göcsej igazi földjébe , egyéb játék híján agyagból gyúrva katonákat, miegymást. Pedig kis híja volt, hogy sose legyen belőle mintázó, festő alkotó. 1945. júniusában, hétévesen, két kis barátjával játék közben gyalogsági aknát találtak a ligetben. Szórakozásból egy lépcsőfeljáróhoz dobálták... Két hatéves barátja meghalt, neki a robbanás elvitte a jobb keze mutatóujját, szája átszakadt, a lábát kis híján le kellett vágni... Kisebb csoda, hogy az akkori viszonyok közepette mégis talpra tudták állítani.


Ifjan olyannyira vonzotta a formálható agyag, hogy kályhásnak tanult, akkoriban kisplasztikáival jelentkezett a város tárlatain. Hiába volt alapvetően rejtőzködő egyéniség, a moziüzemi vállalat dekoratőreként a legszélesebb közönséget, az utca emberét szolgálta. Moziplakátjairól ismertük meg Brigitte Bardot mosolyát, Belmondo csibészes tekintetét. Amikor ráköszöntött a nyugdíj, végre kiteljesíthette akvarell iránti szenvedélyét. Sokáig csak a természetet dicsérte, siratta képein, elvétve bukkant fel egy-egy emberi alak. Aztán két barátja váratlan halála adta meg a lökést a portré, az emberábrázolás műfajához. Úgy érezte, ha lefesti őket, kicsit itt tarthatja még őket a maga számára. Érzékenységére utal, hogy egy piac környékén tanyázó hajléktalan, s egy vak ember portréját ugyancsak megfestette.

Egyszer azt mondta: nincsenek nagyratörő vágyaim, csak annyit akarok, amennyi én magam vagyok . Hogy mennyi is volt ő valójában, azt még január 28-ig megtudhatjuk Zalai tájról álmodom című emlékkiállításán.



A Bozót utca csámpás házai
A dombhátak békéjén túl Egerszeg egykori arca is rendre Szécsényi László ecsetjére kívánkozott. A 60-as években készített tusvázlatai alapján keltette életre bő 40 évvel később a templom mögötti Bozót utca csámpás házait, a mai Kovács Károly tér vagy a Kosztolányi utca elfeledett hangulatát.