Liliomfi a Hevesi-színházban: sokak arcára csal még mosolyt

A film ugyan 1954-ben született, de Szigligeti Ede Liliomfi című történetét alighanem máig mindenki a moziváltozatnak köszönhetően ismeri meg. (Sokszor képernyőre kerül, legutóbb éppen múlt kedden találkozhattak vele a tévénézők.) Feledhetetlen színészek sziporkáznak benne, így aztán a teátrum, mely műsorra tűzi a művet, nem kis feladatot vállal magára. A Hevesi-színházban Mészöly Dezső átdolgozását választották alapul Várady Szabolcs dalszövegeivel és Darvas Ferenc zenéjével fűszerezve.

A Pinczés István-rendezte zalaegerszegi előadás mindenesetre önálló életet él, egyetlen alkalommal elevenedik csak meg a közönség előtt néhány filmkocka a címszereplő, Mihály Péter jóvoltából. A darabbeli diátrista Gyuri pincérként idézi meg Darvas Iván alakját, így tisztelegve a színészóriás előtt. Szerepcserékben - így komikus félreértésekben - bővelkedik a vígjáték, különösen a Liliomfit alakító színész számára. Nyílt színen bújhat megannyi figura bőrébe, hol angol, hol német akcentust kíván a feladat, hol szerelmes ifjúként, hol cseles észjárású barátként jelenhet meg: villámgyors váltásokkal hozza a karaktereket.



Játék a játékban: ez végigkíséri a darabot, kiszólások erősítik a nézőben, cinkosai is a szereplőknek. A kezdés - ahogy pakkjaival érkezik a vándortársulat - a magyar színjátszás hőskorát idézi. Egy picit tán hosszadalmas a bevonulás, de legalább jut idő rá, hogy a történetre hangolódjon a közönség. A csapatot Szellemfi, vagyis Farkas Ignác, a produkció karmestere fogadja, aki olykor a zenekari árokból vezényel, máskor aktív részese a színpadi tréfáknak. Liliomfival való barátsága több komikus helyzetet tartogat: egy paróka, egy Cyrano-i orr és egy viking hadvezér sisakja is alkalmat ad a mulattatásra. A Szilvai Tódort alakító Nádházy Péter, a telegdi fogadóst, Kányait formáló Bálint Péter és a Schwartzot játszó Balogh Tamás - ha arra alkalom nyílik - finom mértékkel színesíti a hozott figurát.

A világot jelentő deszkára vágyó, na, meg az ifjú Liliomfi szerelmére ácsingózó idősödő Kamilla kisasszony szerepében Czegő Teréz is nagyszerű és emlékezetes pillanatokat szerez a közönségnek, pedig alig több mint egy felvonás adatott meg e figurának. Kálóczi Orsolya Mariskája nem klasszikus naiva, szerencsére. Szerelmes nő, akit ráadásul vonz a színészi pálya, tehát szenvedélyes, érző lélek, akinek elhisszük, hogy szükség esetén hideg vízzel önti nyakon magát, hogy lehiggadjon. Erzsike és Gyuri pincér, azaz Misurák Tünde és Bot Gábor szeretnivaló, kedves páros, tányérdobáló jelenetük méltán sikeres, a taps persze nem csak e mutatványnak szól. Nem kétséges, Szakály Aurélt szívébe zárta a közönség, tapsos bejövetele az évek munkájának is szól, de ifjú Schwartzként sem csalódunk benne.


Nézzen meg egy jelenetet az 1954-es filmből!

Szomszédasszonyként Lőrincz Nikol, Uracsként Ferencz András, Szolgálóként Magyar Cecília, Legényként Katona Kornél tesz hozzá az előadáshoz, mellettük számos ifjú, táncos, diátrista és zenész is gondoskodik a jó hangulatról.

Ötletes a díszlet - Szlávik István munkája -, mely a gyors változásoknak köszönhetően hol szobaszínházat varázsol elénk, hol vidéki fogadót, így hol kívülállóként figyelünk, hol magával ragad bennünket a történet. A korhű jelmezekről Szőke Julianna gondoskodott, a koroegráfia Stefán Gábor munkáját dícséri.

Az előadás bizonyára estéről estére sokak arcára csal mosolyt, a közönség örömmel fogadja, hogy néhány órára kiszakadhat a mindennapokból, noha a darab korunk színházáról, a kultúra csöppet sem idilli helyzetéről is szól...