Kultúra

2007.12.04. 03:28

Otthon van a városában

Kertész Ákos, a klasszikussá lett Sikátor, Makra és Zakariás regény írója, végleg kikötött Óbudán. Pontosabban Pünkösdfürdőn. Madárfütty szól, ha nem is mindig cinke- és pintycsivit, hanem a feketerigó, néha az emlős denevér radaros ciccegése, vagy a szarka csattogó csacsogása.

Zalai Hírlap

Kertész Ákos 1932-ben született, magyar-népművelés szakon állami ösztöndíjasként 66-ban végzett. 1950-től karosszérialakatos, a diploma után 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Mafilm dramaturgja, SZOT- és háromszoros József Attila-díjas. Felesége épületgépész mérnök, gyermekei: Miklós, Kata, Luca.

- Ismerős az óbudai helyi élet, régebben a békásmegyeri lakótelep bal oldalán éltünk. Panelházban, de a szélen, hogy az ember még érezze a természet közelségét. A békásmegyeri Ófalu hangjait. Még telket is kerestünk a feleségemmel, Évával, de nehéz lett volna már építkezni vagy öreg parasztházat felújítani. Pedig az Ófalu kecsegtetőnek tűnt. A természet egyensúlya adott volt. 

A Békás-tó, nevéhez híven, tele volt békákkal, esti énekükre jól el lehetett aludni. Ahogyan televágták szeméttel a tavacskát, elpusztultak a békák, viszont tömegével dőltek a lakótelepre a szúnyogok... Vagy itt van a denevér. Ahogy jött a lakótelepen ellenük a hiszti, hogy berepülnek a lakásokba, s alpin munkásokkal feltöltették a lakóhelyükül szolgáló panelek közötti réseket, mindjárt elszaporodtak a rovarok, bogarak. Azok bezzeg beszálltak a lakásokba!- Miklós fiának volt kitől örökölnie a természet szeretetét, az ökoegyensúly-látást. 

- Csakhogy ő tudós, mígén amatőr biológus vagyok. Miklós negyvenkilenc éves korára még beleszeretett a kubai táncokba is. Még én is eljárok a bulijaikra, hetvenöt évem ellenére beállnék salsázni. A határtalan derű, az életöröm magával ragad.- Régi írásai alapján so-kan azonosítják az V. számú Állami Autójavító Vállalat karosszérialakatosával.

- Első munkahelyem az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár, 1950-es kezdettel, majd később jött az autójavító. Dolgoztam lemezekkel, emberekkel. És ott mozgok otthonosan, amit ismerek. Budapesten. Meglepő, csak Budapesten éltem. Ahol már apám is, a József nádor tér egyik kétszáz éves, klasszicista házában születtem. Apám cukrász volt, és mint ilyen édesiparosnak, a pincéjében elszaporodtak az egerek. Csak ma értem, apám miért dobta csöpp gyerekkoromban ölembe a tiéd! felszólítással az első kismacskát. Együtt mentünk aztán egerészni a pincébe. Cilus nagyobb eredménnyel dolgozott, mint én. 

- Sok-sok éve viszont nagy kutyabarát, s már egyáltalán nem kell rejtegetnie a barátait...

- A gond inkább az, hogy bár hiába vagyunk ketten a két kutyára, s így elvileg válthatnánk egymást, nem lehet őket együtt sétáltatni. Slumo, a zsemlyeszín egyéves labrador, Benjámin, a cocker spániel pedig tizenkettő. Teljesen más az életritmusuk. A kajla, ugráló, csupamozgás és a megfontolt, bölcs öregúr.

- Klasszikus társa volt a Zakariásban is szereplő puli, Boriska.

- Tizenöt évig élt. Matróna koráig. Nehéz olyan lénnyel élni, akit el kell altatni, ha már szenved. Ugyanakkor végiggondoltam, mindennek ára van. Hiszen a szerelem is elmúlik, mégis túléljük. 

- A Családi ház manzárddal címet viselő, 1982-ben megjelent regényében már érzékletes a kertváros leírása. Ebben van valamiféle zöldvágy.

- A gyerekkori ház után még mindig a belvárosban maradtunk. A Váci utcában kaptunk másik lakást. Csak jóval később jött például Zugló, az Erzsébet királyné útja eleje, önállóságom kezdete, mint már zöldesebb környék. De laktam Lágymányoson, emlékszem, a kutyafuttató a vasúti töltésen volt... Kelenföldön a lakótelepi építkezés miatt csatatér környéken is megfordultam. Otthon vagyok ebben a nagyvárosban. Nem véletlen, hogy minden regényem Budapesten játszódik.

Óbudát külön megszerette. Volt része a belső földszintesben, s amikor ott bontottak, átmenetileg a Flórián tér környéki betonból egyaránt. Felesége ősóbudai. Ő már itt született. A nagymamája a legendás Goldbergerben volt textilfestő.

- Amikor összeházasodtunk, egyértelmű volt, hogy nem lehet más lakóhelyünk, csakis Óbuda. Tizenhét évvel ezelőtt a Szentendrei út elejéről startoltunk, s értünk ide, a végekre, a zöldbe. Most már, úgy tűnik, örökre. Nem tudom már, melyikünknek voltak nagyobb tervei. Tény, hogy amikor megismerkedtünk, Éva kijelentette, hogy nem egy ködfaló . Ellentétben velem... Nagyon helyes. Kell mellém egy olyan ember, aki két lábbal áll a földön, s mérnök létére mégis humán beállítottságú.

Ezek is érdekelhetik