Külföld

2010.08.28. 11:05

Elárverezték a diákoknak szánt adományt

Nyilvános árverésen kevesebb mint ötvenezer dollárért adtak el Irakban egy 1,9 millió dollár értékű amerikai szállítmányt, amely iraki iskoláknak szánt számítógépeket tartalmazott.

MTI


Vincent Brooks amerikai tábornok, a hadsereg déli hadosztályának parancsnoka azonnali vizsgálat megindítását követelte annak kiderítésére, hogy miként kerülhettek aukcióra az iraki gyerekeknek küldött számítógépek, amelyeket ingyen kaptak volna meg Bábil tartomány iskolái.
   
A vámpapírokból egyelőre az derült ki, hogy augusztus 16-án 47 500 dollárért talált gazdára a szállítmány, amelynek árverésre bocsátását Umm-Kaszr város kikötőjének egyik vezető tisztviselője engedélyezte. A délkeleti Fáó-félszigeten Umm-Kaszr városban található Irak egyetlen mélytengeri kikötője.
  
 Az amerikaiak éppen az adomány átadására készülődtek, amikor döbbenten vették észre, hogy az amerikai adófizetők pénzéből vásárolt értékes adomány eltűnt, már nyolc napja értékesítették. Brooks tábornok azt követeli, hogy az iraki hatóságok vizsgálják ki a kikötő érintett vezetőjének cselekedetét.

Talib Bajes, a kikötő igazgatója az AP amerikai hírügynökség érdeklődésére azt mondta, hogy a szóban forgó szállítmány már több mint 90 napja hevert a kikötőben gazdátlanul. Az iraki törvények értelmében azok a küldemények, amelyekért több mint három hónapig nem jelentkezik a tulajdonos, a kikötő által lefoglalhatóak és nyilvános árverésen értékesíthetőek.
   
A számítógépek eltűnésének ügye ismét reflektorfénybe állítja az iraki háborút érintő vita két fontos gyújtópontját: az amerikai adófizetők pénzének elszámolási kötelezettségét, valamint az Irakot jellemző széleskörű korrupciót, amely sokak szerint az egyik legnagyobb kihívás az ország jövőjének szempontjából.
   
A Transparency International nemzetközi szervezet 2009. évi listáján 180 ország közül Irak a 176. helyre került a korrupció elleni küzdelem eredményességét illetően. A Bászrához közeli Umm-Kaszr kikötőjét használó vállalatok arra panaszkodnak, hogy súlyos kenőpénzeket csikarnak ki belőlük a hatóságok, s mindezért rossz minőségű szolgáltatást és drága kezelési költséget kell fizetniük.

Ezek is érdekelhetik