Ha Nagy Lajos nem menti meg, elvesztek volna a helyi legendák

Gyermekkorában az olvasás volt a kedvelt időtöltése, pedig a múlt század derekán nem volt egyszerű szépirodalomhoz jutni a betűéhes parasztgyerekeknek. Ifjonti hevülettel megpróbálkozott a rímfaragással, első verse 1963-ban a Zalai Hírlapban jelent meg, Keresztury Dezső dicsérte is a próbálkozásait, de azt mondta: „Jó, de csak helyi szinten. Világirodalmi babé­rokra ne pályázzon.” Nagy Lajos viszont nem elégedett meg a középszerűvel, neki József Attila, Jókai Mór, Gárdonyi Géza volt a mérce.

Huszonévesen szülőfaluja (Botfa 1981-től Zalaegerszeg városrésze) közösségi életének élére állt. Színjátszó kört vezetett, szervezte a kulturális rendezvényeket – a fordulópontot a népzene jelentette az életében.

A „Röpülj, páva” televíziós népdalversenyen nagy sikert aratott László Imréné, Panni néni hatására és ösztönzésére 1976-ban megalakította az azóta országos hírű, határainkon túl is ismert Válicka Citerazenekart. Kezdetben a népdalénekest kísérték citerán, 1979-ben Pribojszky Mátyás citeraművész, 1994-ben Urbán Zoltán citerás hatására pallé­rozták muzsikusi képességeiket. Az Urbán-féle új, táncházi stílus fergeteges sikereket hozott, volt év, amikor 53 alkalommal léptek színpadra.

Közben a zenekar szakmai irányítását átadta leányának, Nagy Katalinnak. A Válicka Citerazenekarban a 45 év alatt 150 amatőr zenész citerázott, a tanult dalokat 13 órányi CD minőségű hanganyag őrzi. Az elismerések sem maradtak el, a számos kitüntetés, diploma, oklevél, emléklap mellett a Zalaegerszegért díjakra és a négy Aranypáva- és különdíjra a legbüszkébbek.

1990-ben a citerazenekar működtetése érdekében megalakították a Válicka Citerabarátok Egyletét, a civil szervezet emellett felvállalta Botfa építészeti, környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak megmentését is – s Nagy Lajos amatőr helytörténészként ezen a téren is megtalálta a feladatát.

„…ha én e vidék néprajzát össze nem gyűjtöm, az örökre el fog veszni…” – érzett rá a Göcsej és Hetés néprajzát kötetbe gyűjtő Gönczi Ferenc néptanító igazára, s ő is igyekezett felkutatni, megmenteni az utókor számára a régi használati tárgyakat, összegyűjteni a helytörténeti dokumentumokat, még fellelhető iratokat, képeket, feljegyezni az emlékeket, történeteket, legendákat, majd ezeket kötetbe foglalva és az egylet gondozásában megjelentette.

A Válicka Citerazenekar 30 éves, majd 35 éves jubileumára is összeállított egy-egy kiadványt – a zenekar történetével együtt bemutatta a népi hangszert, a játszott népdalaikat is.

A „Legenda és valóság” a 2008-ban megjelent első helytörténeti kötete, az alcíme szerint „Történelmi morzsák a botfai uradalom évszázadaiból”. Már ekkor megmutatkozott Nagy Lajos egyéni módszere: a tudományos kutatások adatain túl az íratlan hagyományokról, legendákról is lefújta a port, s egy-egy regét, dalt, legendát is beleszőtt a históriába. Nagy szeretettel, lokálpatrióta elkötelezettséggel dolgozta fel az általa szülőfaluja ékkövének tartott, 1796-ban felszentelt Szűz Mária Szent Neve-templom történetét, természetesen ezúttal is a botfaiak emlékeivel, saját szubjektív meglátásaival fűszerezve. Barátai biztatására gyűjtötte össze és tette közkinccsé Botfa dűlő- és határneveit. Kutatott a levéltárban, de elégedetlen volt az eredménnyel, a „falubeliekkel” együtt rótták a gyalogutakat s idézték fel a régi emlékeket, de már a modern technika, a légi felvételek, térképek is segítik, hogy az utókor se feledje, merre van a botfai határban a Bokáncs, a Rapács, a Macskadelelő.

Három éve a régi falusi életformától elválaszthatatlan családi szarvasmarhatartás emlékmorzsáit csipegette össze. Feleleveníteni a nehéz, de szép időszakot, a legelőkön is vidáman, izgalmasan töltött gyermekkort, összehívta az egykori marhaőrző pajtásokat, a visszaemlékezéseket lejegyezte, formába öntötte, s a Válicka Citerabarátok Egylete kiadásában 2018-ban jelentette meg.

Ezután is, szó szerint az utolsó pillanatig dolgozott, hiszen megbecsülésre méltó apró helytörténeti kincsek, legendák sora várta még, hogy az elkötelezett krónikás megmentse őket a feledéstől. Bár már nem érezte jól magát, még megpróbált néhány mondatot leírni, megőrizni pár morzsát szeretett szülőfaluja értékeiből.

A számítógép előtt lett rosszul, kórházba került, ahonnét már nem tért haza. Botfa krónikását kedden délután kísérik utolsó útjára a helyi temetőben.