Kosárlabda

2007.01.13. 03:29

Most sem lehet lazítani

Zalaegerszeg, Nagykanizsa (bb, ka) - Ha most már nem jön közbe semmi, úgy a hét végén mindhárom élvonalbeli zalai kosárlabdacsapat pályára lép. A Zalakerámia-ZTE KK a hányatott sorsú Debreceni Vadkakasok vendége lesz, a Kanizsai Vadmacskák hazai pályán szerepel, ahogy a Zala Volán-ZTE is.

Kerkai Attila

A női A-csoportban a hét végén kezdődik az alapszakasz második köre. Még az első fordulóból kellemes emléket őriz a Kanizsai Vadmacskák, hiszen akkor idegenben győzte le a légiósait nélkülöző Diósgyőr együttesét. Most, hogy fordult a kör, hazai környezetben szombaton 17 órától a miskolciak lesznek a vendégek az NTE-csarnokban. Az persze csak majd a meccs előtt dől el, hogy a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő diósgyőri különítmény milyen összeállítással léphet pályára. Bármennyire is kusza a helyzet, a kanizsaiak mindezzel nem törődnek. - Sportemberként azt gondolom, az ellenfél teljes egységének szerepelnie kellene - fogalmazott Déri Csaba, a Vadmacskák edzője. - Nagyon erős csapatot raktak össze, sok kiváló idegenlégióssal a soraikban. Mi azzal nem foglalkozunk, hogy milyen összeállításban lépnek pályára. Hétfő óta reggel és este is a csarnokban vagyunk, s keményen edzünk. Bár a különféle ifjúsági tornák kicsit megakasztották a munkát, de már - a betegséggel bajlódó Horváth Biankát kivéve - mindenki harcra kész állapotban várja a találkozót. Amióta itt vagyok, számos taktikai és technikai elemet gyakoroltunk, ezen a meccsen szeretnék látni belőlük valamit. Most is csak azt tudom ígérni, hogy igyekszünk kihozni magunkból a maximumot, majd kiderül, ez mire lesz elég.

A Zala Volán-ZTE női együttese vasárnap 18 órától fogadja a sereghajtó BEAC csapatát a Városi Sportcsarnokban. A papírforma alap-ján biztos Volán-sikernek kellene következnie, ám érthető okokból nincs jó hangulat a zalaiaknál...

- Az biztos, hogy nem ér fülig a szánk, sem nekem, sem a csapat tagjainak a szerdai kupabúcsú után - adott hangulati jelentést Bencze Tamás vezetőedző. - Maradt számunkra a bajnokság, s mostantól itt szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni magunkból. A BEAC ellen sok lehetőséget kívánok adni valamennyi játékosomnak, s remélem, ezzel valamennyien élni is akarnak a lányok. A támadásvariációkat kell gyakorolnunk, azt még össszeszokottabbá tennünk. Koncentrált játékot várok, még akkor is, ha az ed-dig még nyeretlen fővárosiak lesznek az ellenfeleink, aki-ket értelemszerűen le is kell győznünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!